Erősödik a munkavállalói aktivitás Magyarországon – írja a Világgazdaság a Profession.hu közleménye alapján. Az ország minden területén nőtt az álláshirdetésekre beérkezett jelentkezések száma az előző évhez képest. A munkaerőpiaci aktivitás átlagosan 44 százalékkal magasabb, mint egy éve.
A legtöbben Budapesten, Békés és Pest vármegyékben keresnek munkát. Miközben az álláskeresők aktívabbak lettek, addig a meghirdetett állások száma csökkent. Az álláskeresők száma is nőtt ezzel együtt az idei második negyedévben.
A tavalyi szinthez képest 10 százalékkal keresnek többen munkát.
A Profession.hu ügyvezető igazgatója, Martis István elmondta, hogy 2022-ben pont ellentétes folyamat zajlott le. Akkor a vállalatok jelentős toborzásba kezdtek, és sorra kerültek fel a portálra az álláshirdetések. Ez a trend tavaly ősszel kezdett változni, és azóta teljesen megfordult.
A toborzás lassult, miközben az álláskeresők egyre aktívabbak.
Martis hozzátette, hogy ennek ellenére nem lehet a munkaerőhiány megszűnéséről beszélni. Kifejtette, hogy az átlagos adatokat árnyalja, hogy vannak szektorok, ahol még mindig kihívás megfelelő szakembert találni.
Jász-Nagykun-Szolnok vármegyében a legnehezebb munkát találni, mivel itt csökken legjobban a betöltésre váró pozíciók száma. Az idei második negyedévben több mint 40 százalékkal csökkent itt az álláshirdetések száma a tavalyi szinthez képest.
Országos szinten 23,25 százalékkal esett az álláshirdetések száma.
A különböző szakterületek közül a közigazgatás, a mezőgazdaság és környezet, valamint a jogi kategóriákban feladott álláshirdetések száma nőtt, az összes többi esetben kevesebb embert keresnek a munkaadók, mint az előző év második negyedében. Az IT programozás, fejlesztés csökkent a legnagyobb arányban (44 százalék).
Ezzel szemben az álláskeresők 44 százalékkal több meghirdetett pozícióra jelentkeztek, mint tavaly. A legtöbben a fővárosban keresnek munkát, míg a legkisebb aktivitás Vas vármegyében van.
Országos szinten kimagaslóan emelkedett az egy álláshirdetésre eső jelentkezésszámban a közigazgatás (129 százalék), a mezőgazdaság, környezet (105 százalék), a vendéglátás, hotel, idegenforgalom (85 százalék), az IT programozás, fejlesztés (71 százalék) kategóriákban.
A legenyhébb növekedés az ügyfél- és vevőszolgálat területén volt,
azonban itt is eléri a 30 százalékos gyarapodást a meghirdetett állásokra beérkezett jelentkezések száma év per év összehasonlításban.
Borítókép: Shutterstock