Simicska unokaöccse rendelte meg a lejárató plakátokat

Hírek
Simicska Lajos unokaöccse, Nagy Ajtony Csaba rendelte meg a kormányellenes plakátokat, a plakáttörvényt pedig még a Simicska-médium szerint is sajátos módon játszotta ki a Jobbik – írta meg a Magyar Idők.

A Pest Megyei Kormányhivatal a kapcsolódó jogszabályok megsértése miatt elkezdte eltávolítani a napokban újra megjelenő kormányellenes plakátokat, tekintettel arra, hogy azok kihelyezésével kapcsolatban semmiféle szerződés nem érkezett az erre a célra kialakított internetes felületre, illetve nem töltötték fel a propaganda-anyagok listaárát sem, ami szintén kötelező.

A Pest Megyei Kormányhivatal a Magyar Időknek küldött leveléből kiderül, hogy a plakátok megrendelője nem más, mint Simicska Lajos unokaöccse Nagy Ajtony Csaba, aki nem mellesleg az Index.hu Zrt igazgatósági tagja.

„A Publimont, óriásplakát helyeket tulajdonló cég ügyvezetője írásban kereste meg a kormányhivatalokat, amelyben arról nyilatkozik, hogy azokat a plakátokat, amelyek eltávolítását korábban a kormányhivatalok a jogsértő kihelyezés miatt elrendelték, Nagy Ajtony Csaba magánszemély rendelte meg” – áll a hivatal a levelében.

Simicska Lajos a kormányhivatal intézkedésére közleményben reagált: „…a mai napon a jelzett körülmények fennálltáig közterületi cégeim vezetőit arra kértem, hogy politikai és közéleti tárgyú hirdetés közzétételére vonatkozó megrendelést ne vegyenek fel, illetve ne
teljesítsenek.”

A nagyvállalkozónak persze ezek után sem kell aggódnia azon, hogy a Jobbiknak lesz-e elég reklámfelülete, hiszen nemrég épp ő tette lehetővé, hogy a párt annyit hirdethessen, amennyit csak akar. Mintegy 1100, összesen körülbelül egymilliárd forintot érő reklámeszköz került Simicskától a párt birtokába, amivel kapcsolatban a tiltott pártfinanszírozás is felmerült.

Borítókép: Nagy Ajtony Csaba, origo.hu

Ezek is érdekelhetnek

További híreink