Saját lányát rabolta el egy apa az Iszlám Állam számára

Hírek
Yasmine négyéves volt, amikor saját apja, Atid Mehdi a börtönből szabadulva 2017-ben elrabolta. Rögtön Szíriába vitte , hogy ott átadja az Iszlám Államnak. Egy évvel később a lány a terrorszervezet egyik augusztusi propaganda filmjében "került meg". Mindez nem azt mutatja, hogy az iszlamista szervezet elvesztette volna cselekvőképességét.

Sajtóinformációk szerint Yasmine miután Szíriába érkezett, elkerült apjától. Az Al-Nosra-hoz kapcsolódó milícia kezébe került, amelyet Omar Diaby szenegáli származású francia hadúr vezet. Ezután sokáig nem tudtak a lányról semmit, de most augusztusban az Iszlám Állam egyik propaganda filmjében tűnt fel. Több nővel együtt volt látható a felvételen, de mivel még kisgyerek, ezért az ő arcát nem takarták el. Így jutott el a felvétel Yasmine anyjához Belgiumban, aki azóta is mindent megtesz, hogy kiszabadítsa kislányát.

Omar Diaby még 2013 októberében Nizzában tervezett dzsihadista akciókat. Sajtóértesülések szerint köze volt a 2016-os terrortámadáshoz is, amiben több tucat ember vesztette életét és több százan sérütek meg. Diaby Bin Laden egyik fontos embere is lehetett.

Az Iszlám Állam tehát működik tovább, mintha mi sem történt volna. Sőt, még veszélyesebbé is vált, hiszen terroristái a világ minden táján – főként Európában – szétszóródtak. A legutóbbi ENSZ jelentés is ezt mutatja, miszerint a terrorszervezet létszáma 20-30 ezer fő közé tehető Szíriában és Afganisztánban. Utóbbi országban is jelenleg komoly harcok folynak: az iszlamisták a tálibokkal karöltve próbálják átvenni a hatalmat.

Nem csak Yasmine az, akit ilyen fiatalon elrabolntk. Rengeteg gyerekkatonát képez ki az Iszlám Állam, akiket még tinédzserkorukban vissza is küldenek Európába, és sokuk bármikor aktiválható egy terrortámadásra. 

Borítófotó: képünk csak illusztráció!

Ezek is érdekelhetnek

További híreink