Rugalmas alkalmazkodás – interjú a Videoton társ-vezérigazgatójával

Hírek Halaska Gábor
Lakatos Péter szerint válság kvantitatív hatásait tippelgetni felesleges, mert túl sok változóval és kereszthatásokkal terhelt a rendszer. Most adaptívnak lenni fontosabb, mint látnoknak – véli a Videoton-csoport társ-vezérigazgatója. Szerinte a fiatal, dinamikus európai cégek kiszolgálása és a helyi kapcsolatok erősítése a stratégia záloga. A Videoton stabil, erős vállalat, így meg kell birkóznia azzal is, ha a második fél év „jó esetben is csak 75-80 százalékon pörög majd” a tervekhez képest – tette hozzá a vezető.

– Milyennek ítéli az elektronikai szer­ződéses gyártók jelenlegi globális és ré­giós kilátásait?

– Közel harminc éve léptünk be ebbe a szakmába, azóta sok nagy kanyart át­éltünk. Mára a piac szegmentálódott. A számítástechnikát és a mobiltelefon-pia­cot leginkább tajvani székhelyű, sok milli­árd dollár forgalmú ODM-ek (original de­sign manufacturer – saját tervezést végző szerződéses gyártó – a szerk.) szolgálják ki. A többi iparág technológiai cégeinek – amelyek globális márkák, gyakran ameri­kai tulajdonban – az igényeit öt-hat USA-beli székhelyű, szintén 3–25 milliárd dol­láros forgalmú észak-amerikai szerződé­ses gyártó látja el. Ezek is hatalmas, tőzs­dén jegyzett multik.

– De Európában kissé más a helyzet, nem?

– Igen, az európai helyzet sok szempont­ból különbözik a másik két nagy régióétól. Az öreg kontinens iparának a zászlósha­jója – ha az utóbbi időkben kissé szaggatott vitorlákkal is – az autószektor. Itt a nagy cégek – például a Bosch, a Continental, a Valeo – jelentős részben maguk gyártják az elektronikát. Ezen túlmenően földré­szünkön jóval kevesebb jelentős elektro­nikai tartalmú globális termékkibocsátó van, mint az Egyesült Államokban. Rá­adásul ezek egy része szintén maga ál­lítja elő az ilyen eszközöket. Éppen ezért tud ezen a töredezett piacon a Videoton a maga 650 millió dolláros (körülbelül 200 milliárd forintos) forgalmával az európai székhelyű elektronikai gyártók élmező­nyébe tartozni.

– És mindezek figyelembevételével mi lehet a Videoton stratégiája a mostani kö­rülmények közepette?

A választ és a teljes interjút elolvashatja a Figyelő hetilap 2020/23-as számában
(Borítókép: Lakatos Péter, a Videoton-csoport társ-vezérigazgatója – Fotó: Kőhalmi Péter)

További híreink