Rossz hírt kapott a Richter

Hírek
A Világgazdaság értesülései szerint az Európai Gyógyszerügynökség (EMA) bizottsága úgy határozott, hogy vizsgálatot indít a Richter egyik zászlóshajójával, az Esmyával kapcsolatban, miután a hírek szerint négy, a cég készítményével kezelt betegnél is akut májgyulladást fedeztek fel, hármuknál pedig májátültetésre volt szükség.  

Több betegnél is akut májgyulladást fedeztek fel azok között, akik a Richter egyik készítményét használták, három esetben még májátültetésre is szükség volt. Az Esmya nevű készítményt a világ több országában is forgalmazzák, a következő évek bevétel- és profitnövekedése is részben ehhez a készítményhez köthető, ezért volt ilyen heves a piac reakciója a hírekre – derül ki a Portfolio.hu összeállításából, miszerint ha a vizsgálatok összefüggést állapítanának meg a károsodosások, és a készítmény között az hatalmas érvágással járna a Richternek, ugyanis az Esmya értékesítéséből az idén 85 millió eurót (26,6 milliárd forint) vár a cég, ami a teljes árbevétel kevesebb, mint 10 százalákát jelenti.

A cégnél megerősítették, hogy négy esetben valóban májkárosodást diagnosztizálak az Esmyát használó páciensek között, azonban kiemelték, hogy Európa-szerte több mint 600 ezren szedik a készítményt, és a klinikai vizsgálatok során nem derült fény arra, hogy májkárosodást okozna az Esmya, így az is elképzelhető, hogy más gyógyszerek egyidejű használata, vagy vírusfertőzés okozta a károsodást. Továbbá azt is kiemelték, hogy ezekben az esetekben egy standard eljárásról van szó, és természetesen mindenben együttműködnek a hatóságokkal annak érdekében, hogy a vizsgálatok a lehető leghamarabb lezáródjanak. A Portfolio.hu cikke szerint azt egyelőre nem tudták kommentálni, hogy az FDA (USA Élelmiszerbiztonsági és Gyógyszerészeti Hivatala) vizsgálata fog-e csúszni emiatt a jövőben.

Ezek is érdekelhetnek

További híreink