Rogán Antal: Soros György pénzéből szervezte a szombati tüntetést a hálózata

Hírek
A szombati tüntetés nem magánkezdeményezésből, hanem a Soros-hálózat szervezésében és Soros György pénzéből jött létre, mert valójában ő az, aki nem tudja elfogadni a múlt heti választás eredményét - mondta a Miniszterelnöki Kabinetirodát vezető miniszter a Kossuth Rádió Vasárnapi Újság című műsorában.

Rogán Antal kijelentette, hogy az események mögött igazából nem is az ellenzék pártjai állnak, hiszen őket is kívülről mozgatják. 

A miniszter szerint a véleménynyilvánítás és az egyet nem értés jogába belefér, ha valaki nem tudja elfogadni a választás végeredményét. Ugyanakkor hangsúlyozta: ilyen hatalmas és meggyőző többséggel még nem hoztak döntést. "Tudom, hogy ezt az ellenzéki pártoknak nehéz elfogadni. Azok, akik csalást kiabálnak, olyan hibát nem fedeztek fel, ami alapján óvhattak volna, vagy éppen fordulhattak volna választási bizottságokhoz. Ez nem más, mint politikai bolhacirkusz" – jelentette ki Rogán Antal, hangsúlyozva, hogy semmennyivel több választási jogorvoslati eljárás és kezdeményezés nem történt, mint 4 éve vagy 8 éve, átlagosnak megfelelő mennyiségű volt. 

Hangsúlyozta, hogy a kormány erős felhatalmazást kapott az EU, az ENSZ vagy épp Soros György törekvéseivel szemben. 

A magyar emberek egyértelműen azt szeretnék, ha Magyarország megmaradna magyarnak, Soros György meg eközben ellenzéki pártok és "önmagukat civilnek nevező szervezetek" támogatásával akarta manipulálni a választást – tette hozzá.     

Megjegyezte, hogy Soros György szervezetinek "irgalmatlanul sok pénz", világszerte csaknem 16 milliárd dollár áll rendelkezésükre.

Arra a kérdésre, miért nyilatkozta azt korábban, hogy nem folytatják az elmúlt négy évet, hanem új  kormányt, új folyamatokat indítanak, Rogán Antal elmondta, hogy a kormányzat szerkezete átalakításra szorul, mivel – mint fogalmazott – a világ is megváltozott és új kihívások keletkeztek. Az új kihívásoknak megfelelő új szerkezet kell – tette hozzá.

A miniszter szerint a következő kabinet legkésőbb május végén elkezdheti a munkáját. 

Az új kormány várható intézkedései közül kiemelte a családtámogatások bővítését és hozzátette, hogy határozott fellépésre lehet szükség a közösségi oldalak felhasználóinak védelmében is. 

Azzal összefüggésben, hogy több ellenzéki képviselő nem veszi át mandátumát, megjegyezte, hogy az új Országgyűlés akkor is megalakul, ha már többen lemondtak azok közül, akik múlt héten még a választás esélyesének nevezték magukat.

Ezek is érdekelhetnek

További híreink