Robottaxik lephetik el a kínai utakat

Hírek Figyelo.hu

A Baidu és a kínai állam tulajdonában álló BAIC csoport megállapodtak több ezer önvezető autó forgalomba helyezésében az elkövetkező három év leforgása alatt – adta hírül a Reuters.

Az háromezer jármű robottaxiként szolgálna Kína-szerte.

Az Apollo Moon névre keresztelt járgányokat az állami tulajdonú BAIC elektromos autómárkája fogja gyártani, míg a Baidu az önvezető rendszerekhez fogja a szoftvert biztosítani – emelte ki a VG.hu.

A vállalatok közleménye szerint egy-egy kocsi 480 ezer jüanból (22 millió forintból) fog elkészülni.

Az Apollo Moon életciklusát öt évre teszik. Eddig nem tiszta, hogy a gyártást mikor kezdik meg, pontosan milyen ütemben helyezik forgalomba a taxikat, vagy fizetős, esetleg ingyenes lesz a szolgáltatás.

Robotautókat tesztel a Fedex

A Baidu már évek óta fejleszti az önvezető technológiáját a jövőbeni növekedés érdekében, és az első ilyen modelljét, az Apollot autógyártóknak szeretnék értékesíteni a kínai techóriás.

A robottaxik ezzel párhuzamosan egy teljesen új bevételi forrást jelentenének a vállalatnak, amennyiben sikeresen zajlik le a piacra vezetésük.

A techcég már több nagyobb kínai városban tesztelte az önjáró autóit, például Sanghajban. Ezzel a szerződéssel a kínai állam vállalatával a Baidu most élesben is kipróbálhatja az önvezető autórendszerét.

Azonban akad több kisebb kínai startup, amely a Baidu babérjaira tör. Ilyen például a tesztfázisban lévő WeRide, vagy a Pony.ai cégek. Ugyanakkor akadnak versenytársak a globális piacon is, így az amerikai Digi vállalat, akik szintén a saját robottaxijaikat fejlesztik, és már a tőzsdére lépést tervezik.

(Borítókép: Egy Apollo Robotaxi halad a Shougang Parkban. A Baidu nevű cég 2021. május 2-án elindította Kína első vezető nélküli taxis szolgáltatását Pekingben. Peking, Kína – 2021. Május 02. (He Luqi, Getty Images)

Ezek is érdekelhetnek

További híreink