Robotok a Coca Colánál

Hírek Hőnyi Gyula
Igazodva az élelmiszerüzletek igényeihez robotizált gépsort telepített a Dunaharaszti gyáregységébe a Coca Cola HBC Magyarország Kft. Ezzel az itteni gyáregysége lett az első, amely robotizált, mesterséges intelligencia hátterű eszközöket működtet.

Most mutatta be a Coca Cola HBC a robotizált logisztikai technikáját a nagyközönségnek, amelyet a csoporton belül elsőként Magyarországon telepített a nagyvállalat. A beruházás 730 millió forintba került és 15 százalékkal növelte a logisztikai rendszer hatékonyságát. A gépek egy óra alatt 450 rekeszt képesek megmozgatni, míg egy ember egy óra alatt ennek a töredékét. Ugyanakkor a cég jelezte, hogy nem az emberi erőforrásokat szeretné kiváltani a fejlesztéssel, hanem azon felül, inkább kiegészíteni a saját rendszerét.

Békefi László, a társaság ügyvezető igazgatója közölte, a beruházás 730 millió forintba került, ezzel pedig a cég itthoni fennállása során 125 milliárd forintot fordított fejlesztésre. Ennek nyomán a Dunaharaszti gyár Magyarország legnagyobb élelmiszer raktárává nőtte ki magát, a cég 29 országban érdekelt és a HBC-csoporton belül ez a magyar egység számít a legnagyobbnak. Ennek köszönhetően a csoporton belül is itt halmozódott fel a legtöbb know how, amire érdemes újabb és újabb fejlesztéseket megvalósítani.

A beruházás egyébként nem kizárólag a kapacitások fejlesztését szolgálja, sokkal inkább az élelmiszerüzletek igényeinek kielégítéséhez lett passzítva. Az utóbbi években a kisebb alapterületű boltok, szupermarketek készletezése megváltozott, annak köszönhetően, hogy az utóbbi években csökkent a kosárérték (egy bevásárlás alakalmával elköltött pénz), cserébe nőtt a vásárlások száma (egy héten belül). Így a boltok kisebb készlettel és gyakoribb beszállítással számolnak.

A fejlesztések között szerepel a Coca Cola HBC-nél egy ugyancsak mesterséges intelligencia alapú szemüveg rendszer, amely segíti a munkatársakat a komissiózásban. Ez például 10 százalékkal növelte a hatékonyságot. Ennek fejlesztése 20 millió forint volt, így a logisztikai hatékonyságnövelő fejlesztések együttes értéke 750 millió forintot tett ki.

A cég gyáregysége több szempontból is érdekes, hiszen a csoporton belül itt található a legtöbb termékkategória és a legnagyobb szortiment, sőt a legtöbbféle terméket palackozzák egyben. Ráadásul cég 2020-tól a saját köreiben tudja a Costa márkát, ennek megfelelően már a kávépiacon is megtalálható. Ebben a kategóriában 2021-ben bővítettek, megvásárolták a Vergnano márkát is. A cég alapelve, hogy a nap bármely szakához kínáljanak italokat, legyen az reggeli narancs juice, vagy esti alkoholos koktél.

A dunaharaszti gyárat 1996-ban avatták fel, a görög hátterű HBC 1998-ban tűnt fel a társaságban. Nem sokkal korábban az amerikai anyavállalat ketté bontotta a palackozást (némi egyszerűsítéssel a gyártást) és a marketinget, fejlesztést. Így került képbe az egyébként független HBC, amely ma a világ legnagyobb Coca Cola palackozó és gyártó vállalata.

Ezek is érdekelhetnek

További híreink