A magyar kormány és a Nemzetgazdasági Minisztérium intézkedéseinek köszönhetően a korábban tapasztalt repülőtéri káosz megszűnt, a járatkésések és járattörlések pedig csökkentek. Ám továbbra is tapasztalhatók problémák a légi közlekedéssel összefüggésben, hiszen még mindig megfigyelhető jogos fogyasztói elégedetlenség. A Nemzetgazdasági Minisztérium határozottan fellép a jogsértést elkövető légitársaságokkal szemben, ezért a nemzetgazdasági miniszter rendkívüli fogyasztóvédelmi vizsgálatot rendelt el a légitársaságoknál.
A fogyasztóvédelmi hatóság szakmai irányítójaként a Nemzetgazdasági Minisztérium rendkívüli témavizsgálatot rendel el a hatáskörrel és illetékességgel rendelkező Budapest Főváros Kormányhivatalánál a légitársaságok működésével kapcsolatban. A fogyasztóvédelmi hatóságként eljáró kormányhivatal hatáskörébe tartozik:
- a légijáratok késésével és törlésével kapcsolatos szabályok betartásának ellenőrzése,
- az esetleges panaszkezelési előírások megszegésének szankcionálása,
- valamint a tisztességtelen, megtévesztő kereskedelmi gyakorlatok feltárása.
Jogsértés esetén szigorú hatósági fellépés és megfelelő mértékű, visszatartó erejű bírság kiszabása indokolt. A kormányzat elkötelezett a magyar állampolgárok védelme iránt, a Nemzetgazdasági Minisztérium pedig szakmai irányítóként mindent megtesz azért, hogy a fogyasztóvédelmi hatóság a magyar családok védelme érdekében a jövőben is szigorúan járjon el a jogsértések megakadályozásában.
Káosz a repülőtéren
A nyár nem zajlott könnyedén az európai repterek számára: az egész európai légteret érintették a késések és járattörlések, nem csak Budapestet. A késések első oka az európai légtér zsúfoltsága volt, valamint a sportesemények, a labdarúgó Európa-bajnokság és a párizsi olimpia.
A teljes cikk itt olvasható.
Fotó: Máthé Zoltán