Rekordösszegű beruházás érkezett Magyarországra tavaly

Hírek

Tavaly a világgazdaság nagyon komoly válságokat élt át, és ezt mutatják a globális adatok is: 2021-ről 2022-re 12,5 százalékkal csökkent a világon végrehajtott beruházások mértéke – mondta Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter.

Tavaly az első fél évben újabb 30 százalékos csökkenést jegyeztek fel

– tette hozzá.

Mindez tehát mutatja, hogy a beruházási kedv, a beruházások mértéke nagyon messze van attól, amit a Covid előtti időszakban a világgazdaság fel tudott mutatni – hangsúlyozta a tárcavezető.

Azt mondta, a fentiek tükrében még nagyobb teljesítmény az, hogy ezekben az években a magyar gazdaság folyamatosan beruházási rekordokat döntött: 2022-ben 6,5 milliárd eurónyi beruházás érkezett a kormány ösztönzőrendszerén keresztül, tavaly pedig több mint 13 milliárd eurónyi beruházás érkezett Magyarországra, amihez 2 milliárd eurónyi készpénztámogatást biztosítottak

– emelte ki Szijjártó Péter.

Ezek a beruházások összesen 19 ezer munkahelyet hoztak létre, ami szintén rekordnak számít – hangsúlyozta. Kiemelte, hogy amikor a kormány ezeket a beruházásokat támogatja, akkor a munkahelyteremtést „jutalmazza”, hiszen ezek a magyar családok megélhetését biztosítják.

A cikk itt folytatódik

Fotó: MTI/Bruzák Noémi

Ezek is érdekelhetnek

További híreink