Rekordforgalom a Jysknél

Hírek Tóth Balázs
A kedvezőtlen világgazdasági és politikai hatások ellenére Európa szerte 135 új áruházat nyitott a JYSK. A vállalatcsoport a globális kihívások ellenére világszerte 11 százalékkal növelte árbevételét, a vásárlóinak száma 7,7 millióval emelkedett az augusztus végén befejeződött, 2021/2022-es pénzügyi évben. Az árbevétel Magyarországon több mint 66 milliárd forintra nőtt, ami 17 százalékos bővülésnek felel meg.

Számos más céghez hasonlóan a globális hatások, így az emelkedő infláció, a növekvő költségek, az Ukrajnában zajló háború a JYSK üzletmenetére is negatívan hatottak. A jelentős kihívások ellenére a JYSK 48 országban található több mint 3200 áruházában továbbra is élénk a forgalom, és a webshopokat is sok vevő látogatja. Ennek köszönhetően a JYSK Csoport forgalma 11 százalékkal 4,87 milliárd euróra (36,2 milliárd dán koronára) emelkedett.Egy különös év után kimondottan jó forgalmi eredményt könyvelhettünk el. Ez főként az elkötelezett alkalmazottainknak köszönhető, és annak, hogy a vásárlóink továbbra is a kedvező kínálattal azonosítják a JYSK-öt” – mondta Jan Bøgh, a JYSK elnök-vezérigazgatója.

Több vásárló az áruházakban

Nyáron a JYSK-áruházak nagy nyomás alatt álltak, hiszen a növekvő infláció hatására a kevesebb vásárló kevesebbet költött, ám ennek ellenére a vevők száma összességében 7,7 millióval nőtt. „Egyértelműen érezhető, hogy a fogyasztók elkezdték visszafogni kiadásaikat. A bevételek és a vásárlószám a nyár előtt jóval nagyobb ütemben emelkedett. Az új vásárlóink egy része voltaképpen visszatérő vevő, emellett a költségek is emelkednek, tehát összességében elmondható, hogy a globális helyzet komolyan kihat a cég tevékenységére” – jelezte Jan Bøgh. A mostani pénzügyi évben a JYSK 30 üzletét zárta be véglegesen Oroszországban, Beloruszban és Ukrajnában.

Új befektetések a jövőbe

A számos kihívás ellenére a JYSK nem tervezi a beruházások visszafogását. Befektetéseiket változatlanul folytatják, a meglévő áruházaik nagyjából felét már átalakították a legújabb koncepció jegyében, és az elmúlt évben 135 új üzletet is nyitottak. A JYSK elnök-vezérigazgatója a jövőt tekintve optimista, mint mondta, az üzleti modelljük erős és a korábbi gazdasági válságok idején is jól teljesítettek.

Magyarországon is érzékelhető a bővülés

A JYSK Magyarországon a 2021/2022-es üzleti évben három áruházat nyitott, így immár 91 üzletben fogadják a magyar vásárlókat. Az árbevétel több mint 66 milliárd forintra nőtt, ami 17 százalékos emelkedés. Az alkalmazottak száma a hazai üzletekben és a központi irodában 4 százalékkal bővült, és megkezdte működését a vadonatúj logisztikai központ is. Magyarországon az elmúlt időszak legfontosabb eseménye a vállalat ecseri logisztikai központjának megnyitása volt, amely jelenleg a hazai mellett a horvát, szlovén és szlovák piacokat kiszolgálja. A 200 millió eurós (mintegy 80 milliárd forintos) beruházás hivatalos megnyitó ünnepsége októberben lesz, de már most 160-an dolgoznak a logisztikai központban. „Az új kollégák toborzása folyamatos, hiszen a teljes beüzemelés után 5 országot szolgál majd ki az új logisztikai centrum. A tervek szerint ezzel a központtal összesen 500 munkahelyet teremtünk” – mondta Szimeiszter Sándor, a JYSK Magyarországért, Ausztriáért és Görögországért felelős country menedzsere. A JYSK skandináv gyökerű nemzetközi kiskereskedelmi áruházlánc, amelynek több mint 3200 áruháza és webshopja 48 országban várja vásárlóit. Az alapító Lars Larsen első boltját Dániában 1979-ben nyitotta meg, a JYSK ma már 30 ezer munkatárssal rendelkezik. A JYSK Csoport forgalma a 2021/22-es gazdasági évben 4,87 milliárd euró volt. A cégnek jelenleg Magyarországon több mint 800 munkavállalója van és 91 üzlettel rendelkezik.

 

Fotó: Fusionstudio, PuzzlePix/Shutterstock

Ezek is érdekelhetnek

További híreink