Rekord profitot szállított az Alteo

Hírek Figyelo.hu
A megújuló energiát hasznosító társaság 29 milliárd forintra emelkedő forgalom mellett közel 5 milliárdos nyereséget termelt kilenc hónap alatt.

Fennállása legerősebb kilenchavi teljesítményét érte el idén az Alteo. A megújuló energiát hasznosító társaság bevételei csaknem negyedével, 29 milliárd forintra ugrottak, míg az eredményességet leginkább mutató EBITDA-soron több duplájára emelkedő, 9,7 milliárd forintos eredményről adott számot – olvasható a VG cikkében.

Az új generációs energiaszolgáltató vállalat csoportszintű eredménye előbbieknél is dinamikusabban, 314 százalékkal 4,9 milliárd forintra ugrott.

Az egy részvényre jutó profit 2021 első három negyedévében ezzel megközelítette a 260 forintot.

A rekord eredményesség az Alteo közleménye szerint elsősorban stratégiájának és fejlesztéseinek egyik kulcsterületéhez, a szabályozási központ rendkívül sikeres tevékenységéhez köthető, de támogatta ezt a Covid-járvány által 2020-ban leginkább sújtott kiskereskedelmi üzletág erős visszapattanása, valamint a tavaly ugyancsak kapacitásbővítésben részesülő megújuló energia alapú energiatermelési tevékenység is.

Fotó: Getty Images

Az üzletágak közül a piaci alapú, vagyis nem támogatott hő- és villamosenergia termelés eredményessége bő két és félszeresére, 6,4 milliárd forintra javult, míg a KÁT-rendszerbe termelő szegmens a tavalyit 43 százalékkal meghaladó, 3,1 milliárd forint EBITDA-val járult hozzá a csoportszintű eredményhez.

Az energia kiskereskedelmi üzletág EBITDA-ja csaknem négyszeresére, 763 millió forintra ugrott, míg a legkisebb, energetikai szolgáltatások szegmens 90 millió forint eredményt termelt az Alteónak.

Büszkék vagyunk az eredményekre, de nem dőlhetünk hátra: módszeresen törekszünk az energetikában mutatkozó, kimagasló expanziós lehetőségek kiaknázására

– fogalmazott ifj. Chikán Attila vezérigazgató, aki ismét megerősítette: az eredeti tervek mentén haladnak tovább a 2024-ig tartó beruházási program megvalósításával, azaz a szabályozási központ és ipari energiaszolgáltatási képességeik fejlesztésével.

„2021 számunkra azt mutatta meg, hogy a rugalmas reagálási képességek, amelyekben szabályozási központunk élen jár, az ezt támogató innovatív megoldások fejlesztése és a fenntartható energiatermelésre való törekvés meghatározó sikertényezők az átalakuló modern energetikában. Stratégiánkban ezek kiemelt szerepet kapnak és 2021 eredményei fényesen visszaigazolták, hogy jó úton járunk” – tette hozzá a cégvezető.

E-autó: összefogott az ALTEO és az AutoWallis

(Borítókép: Kallus György / VG)

Ezek is érdekelhetnek

További híreink