Reformokat sürget az OECD

Hírek Figyelo.hu
A válságból való kilábalást a vállalkozásoknak és a munkavállalóknak nyújtott támogatások mellett az oltások gyorsasága megkönnyítette.

Megkezdődött a magyar gazdaság kilábalása válságból, azonban a világjárvány előtti erőteljes növekedési szintfenntartásához reformokra van szükség a termelékenység és a munkahelyteremtés elősegítése érdekében – áll az OECD legfrissebb Magyarországról szóló országtanulmányában. A jelentés kiemeli, hogy súlyosan érintette a Covid válság Magyarország exportorientált gazdaságát, megszakítva a 2016 és 2019 közötti növekedési periódust, amelyben 30 éves mélypontra csökkent a munkanélküliségi ráta.

Az OECD szakértői rámutatnak, hogy a válságból való kilábalást a vállalkozásoknak és a munkavállalóknak nyújtott támogatások mellett az oltások gyorsasága megkönnyítette.

Ennek köszönhetően a tavalyi 5,1 százalékos recesszió után az idén 4,6 százalékos, 2022-ben 5 százalékos GDP növekedés van kilátásban.

Hangsúlyozzák, hogy a szűkülő munkaerőpiac miatt is egyre sürgetőbb a munkatermelékenység növelése. A szakképzés és a felsőoktatás erősítése mellett kulcsfontosságúnak nevezik, hogy minél több olyan magasan képzett mérnököt és informatikust képezzenek, akikre a vállalkozások egyre nagyobb igényt tartanak. A szakértők azt is javasolják, hogy a kormány tegye olcsóbbá a nagysebességű mobilinternetet, és segítse a cégeket a digitális technológiák gyors átvételében. Az igazságszolgáltatási rendszer függetlenségének biztosítása, továbbá a korrupció elleni küzdelem jegyében az intézményi keretek megerősítése pedig

javítaná a befektetési légkört és támogatná az üzleti dinamizmust.

A munkavállalók mobilitását is erősíteni lehetne a vidéki területekről a városokba irányuló közlekedési kapcsolatok javításával. A felmérés azt is tanácsolja a kormánynak, hogy folytassa az élőmunkát terhelő adók csökkentését és fokozatosan vezesse ki az energia, a pénzügyi és a kiskereskedelmi szektorokat terhelő különadókat.

(Borítókép: Ezume Images, PuzzlePix/Shutterstock)

Ezek is érdekelhetnek

További híreink