Máthé Áron e fórumon érzékenyen mutatott rá arra a veszélyre, hogy Ferenc pápa csíksomlyói látogatásából a nagyromán sovinizmus megpróbálhat politikai tőkét kovácsolni. Való igaz, hogy az egyébként széthullóban lévő román államigazgatás talán egyetlen koherensen követett célkitűzése a magyarság elnyomása: álljon az az autonómiapárti önszerveződések jogállamisággal összeférhetetlen akadályozásából, a regionális gazdasági kezdeményezések elfojtásából, az anyanyelvi közép– és felsőfokú oktatás ellehetetlenítéséből, vagy éppen az egyházi javak elkobzásából. Így talán azok az aggályok sem alaptalanok, hogy a román állami és egyházi vezetők mögöttes célja az országban egyébként túlnyomórészt a magyar kisebbség által követett vallás vezetőjének meghívásával az ortodox egyház pozíciójának javítása és az erőszakos asszimilációs politika „sokszínűség” ideológiájába csomagolt elfogadtatása lehetett.
A nekünk szegezett történelmi kérdés azonban ezúttal – sokadszorra – sem a mögöttes konspirációk megfejtése. Hanem az, hogy mit tehetünk annak érdekében, hogy az adott helyzetet – Ferenc pápa csíksomlyói látogatását – a magunk javára fordítsuk. Hívő katolikusok számára a válasz egyszerű: a szentmisén való részvétel mindig az ember javát szolgálja, hiszen a liturgiában a Szentlélek „megjeleníti és jelenvalóvá teszi Krisztus misztériumát; az Egyházat egyesíti Krisztus életével és küldetésével, és termékennyé teszi benne a közösség ajándékát”. Meggyőződésem szerint ugyanakkor a Szentatya méltó fogadtatása a katolikus hívek lelki épülésén túl az egész magyar közösség érdekét is szolgálja.
A magyarság önrendelkezésért való küzdelméhez ugyanis nem más, mint Ferenc pápa szolgáltatott olyan mottót, melyre hivatkozással – egyszerűségénél és kikezdhetetlenségénél fogva – naponta kérhetjük számon a román vezetésen a területi autonómia jogi keretei megalkotásának elmaradását. A 2015-ben kiadott, Laudato si’ kezdetű pápai enciklika 144. cikkéről van szó, mely a következőképpen aktualizálja az autonómiaküzdelmünk kulcsszavát képező szubszidiaritás elvét: „Az elkezdett új folyamatokat nem mindig lehet kívülről kialakított keretekbe illeszteni, hanem azoknak a helyi kultúrából kell kiindulniuk. (…) A népek és kultúrák jogainak perspektíváját is számításba kell venni, és így meg kell érteni, hogy egy társadalmi csoport fejlődése történelmi folyamatot feltételez a maga kulturális összefüggésében, és megköveteli, hogy a helyi társadalom szereplő saját kultúrájuk alapján folyamatosan főszerepet játszanak. Még az életminőség fogalmát sem lehet másokra erőltetni, hanem minden embercsoport saját szimbólumvilágán és szokásain belül kell értelmezni.” Idén június 1-jén Csíksomlyón megadatik a lehetőség, hogy jelenlétünkkel fejezzük ki a Pápának, hogy e tanítása rólunk és nekünk szól, a román hivatalosságoknak pedig, hogy egy percre sem mondunk le ennek valóra váltásáról.
Mintha csak az enciklikából vett idézet illusztrációja lenne, Csíksomlyó egy sajátos kulturális, vallási és történelmi folyamat eredményeként szervesen kialakult nemzeti kegyhely, mely a miénk, magyaroké. A nyeregben évről évre megjelenő tömeg egyszerre testesíti meg a vallási áhítatot és a nemzeti összetartozást. Aki ott volt, aki látta, aki egyszer is hallotta, ahogy a néma csendet megtörve százezer torok kezdi imádkozni a Miatyánkot, nem tudja kivonni magát a hatása alól. Ferenc pápa sem tudja majd. A szentmisét közvetítő médiumok nézői sem tudják majd. A vélt vagy valós román nemzetállami taktikázásokra nem lehet az a válasz, hogy akár egy napra is feladjuk ezt a várunkat, vagy ami még rosszabb: néhány ezer főt számláló, szimpatikus kis skanzenként engedjük bemutatni azt.
A nekünk feltett történelmi kérdésre tehát a válasz: járt utat járatlanért el ne hagyj! Ha katolikus szentmisét tartanak a csíksomlyói nyeregben, mi legyünk ott többségben, mint mindig. Még akkor is, ha az esemény a nagyromán stratégák számításaiban is szerepel. Minél jobban kitölti a magyar és székely zászlók erdeje a nyerget, annál kevésbé tudják majd a tudósításokban eladni az univerzális román katolicizmus mítoszát. És annál jobban erősödik a magyar közösség összetartása és hite. Ehhez persze az szükséges, hogy több százezren legyünk június 1-jén Csíksomlyón. És főként, hogy ne gondoljuk mindenhatónak a magyar kisebbség felszámolására törekvő erőket, mert ezzel az erővel akár fel is adhatnánk a megmaradásért folyó küzdelmet.
Borítókép: Mohai Balázs/MTI
