Rájár a rúd a luxusipari cégekre

Hírek vg.hu
A gyenge kínai kereslet, valamint a gazdasági- és geopolitikai kihívások miatt idén már másodszorra csökkentette bevételi előrejelzését a Hugo Boss. A luxusipari cégek egyre inkább szenvednek a jelenlegi piaci környezetben.

Tíz százalékos zuhanással indította a keddi kereskedést a Hugo Boss részvényárfolyama, miután a német divatcég visszavágta idei évre vonatkozó értékesítési előrejelzését. A kurzust ezzel 2021 óta nem látott mélységbe rántotta le a befektetők kitárazása

A társaság azzal számol, hogy bevétele 4,2-4,35 milliárd euró között lesz 2024-ben, szemben a korábbi, legfeljebb 4,45 milliárd eurós tervvel. A vezetőség a tartós makrogazdasági és geopolitikai kihívásokkal indokolta a lépést. A vállalat különösen Kínában és Nagy Britanniában tapasztalt nehéz piaci körülményeket.

A divatház idén már második alkalommal vágta vissza növekedési prognózisát, miután márciusban azt közölte, hogy az értékesítés bővülésének üteme 3-6 százalékra lassulhat idén.

A legfrissebb prognózis azt jelenti, hogy 1-4 százalék körüli bővülést vár a menedzsment. A második negyedévet 42 százalékkal visszaeső, 70 millió eurós működési eredménnyel (EBIT) zárta a cég, bevételei pedig egy százalékkal, 1,02 milliárd euróra mérséklődtek. Az idei EBIT célt is jelentősen alább adta a vezetőség, amely az eddigi, 430-475 millió eurós sáv helyett 350-430 millió eurós eredménnyel számol. Ez legrosszabb esetben akár 15 százalékos visszaesést hozhat a 2023-as szinthez képest.

Rájár a rúd a luxusipari cégekre

A Hugo Boss helyzete nem egyedi, a luxusipari cégek sorra számolnak be a szektor problémáit jelző gyenge teljesítményükről. A Cartier márkát is birtokló Richemont ugyancsak ma reggel közölte befektetőivel, hogy forgalma mindössze egy százalékkal, 5,33 milliárd euróra bővült a június végén zárult negyedévben

Ez jókora fékezést jelent az egy évvel korábban elért, 19 százalékos növekedés után. A teljesítmény még a visszafogott, két százalékos bővülésről szóló elemzői várakozásokat is alulmúlta.

A svájci luxusóragyártó is a gyenge kínai keresletet jelölte meg a gyenge teljesítmény fő okaként. Az ázsiai ország piacán 27 százalékkal zuhantak az eladások, amit a többi ázsiai országban elért növekedés is csak részben tudott ellensúlyozni, a kontinensen így összességében 18 százalékos volt a zsugorodás. Európában öt százalékkal, az amerikai kontinensen 10 százalékkal emelkedett a forgalom.

Az előző napon a brit Burberry adott ki profitfigyelmeztetést, miután negyedéves forgalma 22 százalékkal, 458 millió fontra zuhant. Az egész évre pedig már 30 százalékos visszaesést prognosztizálnak, az üzleti év első fele így várhatóan veszteséges lesz. A divatház a kiábrándító teljesítmény közzétételével egyidejűleg az osztalékfizetést is felfüggesztette, Jonathan Akeroyd vezérigazgató pedig azonnali hatállyal benyújtotta lemondását.

 

A cikk itt olvasható.

Címlapfotó: AFP

Ezek is érdekelhetnek

További híreink