Puzsér Róbert hitelessége: eddig szapulta az előválasztást, most már beleállna

Hírek
Nem lehet azzal gyanúsítani Puzsért, hogy ne változtatna szélsebesen az álláspontján. Mint egy igazi, balos politikus.

Néhány hete még a tőle szokásos hatalmas vehemenciával minősítette teljesen értelmetlen dolognak Puzsér az előválasztást, és küldte melegebb égtájakra cakompakk az egész baloldalt. Aztán Heuréka!”, jött a megvilágosodás és az igazodási kényszer. Puzsér is a balos csatasorba állt, ugyanis már részt venne a főpolgármester-jelölti előválasztáson.

Puzsér ugyanilyen kérlelhetetlen dühvel oltotta eddig az MSZP-t, és a DK-t, illetve Karácsony Gergely sem tette ki az ablakba az egykori barát kritikáját. Hiteltelenséggel vádolta őket. Ezzel még sok jobboldalinak is szimpatikusnak tűnhetett “Puzsi” akciózása, dzsungelharcosi attitűdje.

Aztán hirtelen ő is beállt a sorba, része lett a gyurcsányista-liberó-balos gallerinek: heteken keresztül együtt fog mutatkozni a posztkommunistákkal és csatolt részeikkel az előválasztáson.

Vajon milyen érzés lehet Puzsérnak is egycsapásra hiteltelenné válni?

Gratulálunk, hiszen rekordgyorsan felvette a balos tempót, hiába a kritikus gyorsan tanul.

Borítófotó: hirtv.hu

Ezek is érdekelhetnek

További híreink