Oroszország elutasítja bármely állam vagy szövetség törekvését a kizárólagosságra, mivel Moszkva tudja, hogy hova vezetnek a túlzott ambíciók – jelentette ki Vlagyimir Putyin orosz elnök a náci Németország felett aratott győzelem 79. évfordulóján a moszkvai Vörös téren megrendezett katonai díszszemlén.
Az orosz elnök nyitóbeszédében közölte: az eurázsiai ország mindent megtesz a globális összecsapás megakadályozásáért, de nem engedi meg, hogy bárki fenyegesse létét. Putyin hangsúlyozta, hogy az orosz hadászati erők állandó harckészültségben állnak. Hozzátette: a revansizmus és a történelem megcsúfolása, a nácizmus igazolása része a nyugati elit általános politikájának.
Ugyanakkor arról is szólt, hogy Oroszország tisztelettel adózik a Hitler-ellenes koalíció minden katonájának bátorsága előtt: az ország soha nem felejti el a közös harcot és a szövetség hagyományait a nácizmus elleni küzdelemben. A politikus kijelentette, hogy Oroszország nehéz időszakát él át, az ország jövője az állampolgároktól függ.
Putyin gratulált a győzelem napi felvonulás résztvevőinek, amit szent ünnepnek nevezett.
Oroszországban a május 9-én évente megrendezett eseményen a második világháborúban a náci Németország felett aratott szovjet győzelemre emlékeznek, amelyen több ezer orosz katonát és haditechnikai eszközt vonultatnak fel a moszkvai Vörös téren, miközben országszerte ünnepi koncerteket és felvonulásokat tartanak.
Vlagyimir Putyin orosz elnök, az orosz fegyveres erők főparancsnoka 21. alkalommal ellenőrzi a parádét, a felvonulást Alekszandr Lukasenko fehérorosz, Kaszim-Jomart Tokajev kazah, Emomali Rahmon tádzsikisztáni, Serdar Berdimuhamedow türkmén, Miguel Diaz-Canel kubai, Thongloun Sisoulith laoszi és Umaro Sissoco Embalo bissau-guineai elnök is megtekintette.
A teljes cikk itt olvasható.
Borítókép: Putyin főparancsnokként 21. alkalommal ellenőrzi a parádét / Fotó: AFP