Plusz három hetet kapnak az ingyenes napelemre pályázók

Hírek Figyelo.hu
A pályázat kiírója négy beadási ütemet tervezett, azokat is több lépcsőben, régiós bontásban.

Hatalmas lökést adhat a napelemes piacnak a kormányzati várakozások szerint az összesen több mint kétszázegymilliárd forintos, 100 százalékban államilag támogatott lakossági pályázat. A kiíró négy beadási ütemet tervezett, azokat is több lépcsőben, régiós bontásban. Az RRF-6.2.1 kódszámú konstrukció révén várhatóan csaknem harmincötezer család részesül támogatásban. Önmagában napelemes rendszer létesítésére 2,9 millió forint érhető el, aki viszont emellett hőszivattyú és villamosenergia-tároló beépítését és nyílászárócserét is, tehát komplex fűtéskorszerűsítést tervez, annál 11,3 millió forint a támogatási plafon – emeli ki a VG.

Hétfőn 17 órától immár Budapesten és Pest megyében is elérhető a konstrukció,

a nagy érdeklődésre való tekintettel a pályázatok beadási határideje ugyanakkor 20 nappal meghosszabbodik az eredeti menetrendhez képest. Az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) arról tájékoztatta a gazdasági lapot, hogy ezáltal az első szakaszban (Fejér, Győr-Moson-Sopron, Komárom-Esztergom, Vas, Veszprém és Zala megye lakosainak) egészen január 16-ig áll nyitva a pályázati ablak. A második szakasz (Baranya, Bács-Kiskun, Békés, Csongrád-Csanád, Somogy és Tolna megye) január 23-ig tart, a harmadik (Borsod-Abaúj-Zemplén, Hajdú-Bihar, Heves, Jász-Nagykun-Szolnok, Nógrád és Szabolcs-Szatmár-Bereg megye) január 30-ig, a központi régióban pedig február 6-ig tolják ki a határidőt.

Ez a lépés segíti a felkészülésben a lakosságot, de kapkodnia senkinek sem kell, hiszen a támogatás sorsáról az időablakon belül nem a gyorsaság, hanem a pályázat pontszáma alapján döntenek. Alighanem még az ünnepek is dolgosan telnek a kivitelezőcégeknél, hiszen a velük megkötött előszerződés feltétele a kérelem benyújtásának, az ajánlatkéréshez pedig előminősítés szükséges. Már több mint ezerháromszáz regisztrált vállalkozó közül lehet választani. Bár a program a magyar Helyreállítási és Ellenállóképességi Terv keretében valósul meg, annak forrásait a kormány a hazai költségvetés terhére teljes mértékben előfinanszírozza. Az ITM-nél hangsúlyozták:

a kormány célja, hogy hazánk 2050-re klímasemleges országgá váljon, így a Klíma- és Természetvédelmi Akciótervben foglaltaknak megfelelően jelentősen növeli a napenergia-termelést, és tíz év alatt meghatszorozza a kapacitást.

Azok a háztartások pályázhatnak az ingyenes napelemre, amelyeknél tavaly a kenyérkeresők összevont éves jövedelmének egy főre jutó összege nem haladta meg a 4,85 millió forintot, vagyis a küszöb a havi négyszázezer forintos fizetéshez van igazítva. Fontos szempont, hogy az ingatlannak kizárólag magánszemély tulajdonosai legyenek, a pályázónak pedig nincs lejárt esedékességű, hatvan napot meghaladó adó- vagy egyéb köztartozása.

Mivel a melléképületre vagy földre telepítés nem támogatható, az is lényeges kérdés, hogy az ingatlan főépületének tetejére lehet-e telepíteni napelemes rendszert. A kivitelezőcégek jellemzően csak akkor vállalják a munkát, ha a tetőszerkezet statikailag jó állapotban van, nem szorul felújításra, beleértve a cserép-, zsindely- vagy éppen lemezfedést, hiszen annak járhatónak kell lennie. A villanyszámlán is gyakran áll vagy bukik, hogy pályázhat-e egyáltalán egy család, a fajlagos költségek miatt 4500 kilowattóra felett lehet csak labdába rúgni, ami havi szinten mintegy tizenötezer forintos számlát feltételez.

(Borítókép: Mike Blake / Reuters)

Ezek is érdekelhetnek

További híreink