Pesszimistábbak a turisztikai cégek, mint egy hónapja

Hírek Sz. H.
A turisztikai ágazat működésének szezonális jellege normál esetben a nyári hónapokra a teljesítmény felfutását és az optimizmust kellene mutassa, ennek ellenére az index értéke májushoz képest 6 ponttal csökkent.

Májusban a tágabb értelemben vett turisztikai ágazat (turizmus, vendéglátás, rendezvényszervezés stb.) információhiányának pótlására a Turisztikai és Vendéglátó Munkaadók Országos Szövetsége (VIMOSZ) a Magyar Turisztikai Szövetség Alapítvánnyal és a GKI Gazdaságkutató Zrt.-vel közösen megalkotta a Turizmus Konjunktúra Indexet, amely a jövőben havi gyakorisággal méri az ágazatban a konjunktúra várható alakulását – a piac és a közvélemény számára ezzel információt adva a közeljövőben várható trendekről. A Turizmus Konjunktúra Index júniusban +6 ponton áll (–100 és +100 közötti skálán értelmezve), ami azt jelenti, hogy az ágazat szereplői már csak enyhe konjunktúrát érzékelnek.

 

Az elemzők szerint ennek hátterében elsődlegesen az áll, hogy a magyar lakosság előzetes költségtervei főként az inflációs hatások (ami mögött az orosz–ukrán konfliktus és az euró–forint árfolyam kedvezőtlen hatásai állnak) miatt átárazódnak, és egyebek között a turisztikai kiadásokból is lefaragnak. A szálláshely-szolgáltatásban +4 pont (májushoz képest 8 pontos visszaesés), a vendéglátásban +4 pont (10 pontos visszaesés), az egyéb turisztikai szektorokban pedig +11 pont (4 pontos emelkedés) volt a konjunktúra index értéke 2022 hatodik hónapjában. Létszámkategóriák szerinti bontásban a konjunktúraindex értéke a 15 főnél többet alkalmazó cégek esetében a legmagasabb (+8 pont), ugyanakkor májushoz képest csökkent. Az alacsonyabb létszámmal működő kategóriákban inkább stagnálásközeli állapot jellemző.

Növekvő működési költségek

A turisztikai cégek 85 százaléka működési költségek növekedéséről számolt be az elmúlt 3 hónapra vonatkozóan, míg a fennmaradó 15 százalék szerint nem változtak e költségei. A költségnövekedés átlagosan 21 százalékot tett ki. A cégek 80 százaléka számolt be szolgáltatási árainak növekedéséről az elmúlt 3 hónapra vonatkozóan. Az áremelkedés átlagosan 14 százalékot tett ki.

A következő 3 hónapban a cégek 35 százaléka tervez emelni, utóbbiak döntő többsége a közelmúltban is emelt és a közeljövőben is emelni fog. A turisztikai cégek 26 százaléka gondolkodik a következő egy évben fejlesztésben, ez alacsonyabb arány, mint az egy hónappal ezelőtt mért 45 százalék. A fejlesztést megvalósítók közel háromnegyedénél e fejlesztések főként a szezon kezdetével már elkezdődtek, és azóta be is fejeződtek.

Borítókép: Getty Images

Ezek is érdekelhetnek

További híreink