Papp László: Kelet-Magyarország versenyképeségét javítja a BMW

Hírek
Debrecen polgármestere, Papp László az Origónak beszélt a város elmúlt 20 éves gazdasági sikereiről, valamint a BMW-gyár kapcsán is újabb részleteket árult el. A német cég közlésére hivatkozva megemlítette, hogy a kiváló infrastruktúra és oktatás miatt választotta Debrecent a BMW.  

Az 1998 óta fideszes vezetés alatt álló város számos gazdasági eredményére hívta fel a figyelmet Papp László, aki szerint a BMW ezen sikerek miatt választotta Debrecent. 2014 óta a városvezetés a gazdaságfejlesztést helyezte kiemelt helyre, melynek eredményeképpen 2017-re a régió 22 nagyvárosa közül Székesfehérvárral párban a legversenyképesebb településsé vált Debrecen. Emellett megkezdődött a város nemzetközi brandjének építése is, és 2018-ban megkapta a Financial Times fDI magazinjának díját, mellyel a város teljesítménye elismerésre került. Papp László szerint a nemzetközi elismerések is segítették a BMW városba csábítását.

Kiemelte, hogy a 2015 és 2018 közötti beruházások révén több mint 6000 munkahely jön létre, és több mint 500 milliárd forintnyi tőke áramlik Debrecenbe. Ezek a beruházások az egész észak-alföldi régió előtt új perspektívákat nyitnak meg és segítik a régió versenyképességének fejlődését is.

A gazdaságfejlesztéssel párhuzamosan az oktatás fejlesztése is kiemelt helyet foglalt el, így jelenleg a város lakosságának mintegy egyharmadát diákok teszik ki. Az ott élő és tanuló fiatalok számára is megélhetést biztosítanak majd az említett beruházások, az önkormányzat pedig nagyszabású lakásépítési programot is készül indítani. Ezzel együtt számos közlekedésfejlesztési folyamat is zajlik, előkészítve a BMW zökkenőmentes működését.

A polgármester a portálnak azt is kifejtette, hogy regionális szintű gazdaságfejlesztésben gondolkodnak a térség nagyobb városainak vezetői, így a debreceni beruházások jótékony hatásainak az egész régió haszonélvezője lehet.

Borítókép: Lokál

 

Ezek is érdekelhetnek

További anyagaink