Akkor vajon mi jellemzi a hazai, egységesedő ballib és "cuki náci" ellenzéket? Egy unalomig, és azon túl szajkózott mondat: másra is költhették volna.
Bizony, bárminemű kormányzati költés – mint legutóbb a vizes vb – esetén, függetlenül attól, hogy az adott beruházás nélkülözhetetlen, elodázhatatlan, ne adj Isten sikeres volt, az ellenzéki padsorokból azonnal felhangzik: másra is költhették volna. No persze, ennél kicsivel többen merül ki az ellenzékiség, ugyanis minden esetben hozzáteszik: egészségügyre, oktatásra.
Van ám ott gógyi, hiszen e két területtel mindenki találkozik. Mindenki jár, vagy járt iskolába, netán éppen gyermekei, unokái koptatják az iskolapadot, az orvost pedig egészségmegőrző célzattal is felkeressük, hogy komolyabb eseteket ne említsek. Azaz, amit mindannyian érzünk a bőrünkön, arra tetszett volna költeni a kormányzatnak. A költségvetést elnézve, költ is rá derekasan, azonban minden időben el lehet mondani: nem eleget. Ezért csodafegyver a másra is költhették volna, egészségügyre, oktatásra mondatocska.
Mily érdekes, hogy ellenzéki papagájaink sosem hiányolják a kultúrára, vagy a mezőgazdaságra fordított összeget, nem mondják: másra is költhették volna, kultúrára, mezőgazdaságra. Pedig tetszik, nem tetszik, ezek szintén érintenek mindenkit. Mert ha nem is csak kenyérrel él az ember, de a nélkül nem sokáig. Miként, ha a magyar kulturális élet színvonala még magasabb lenne, akkor bizonnyal, a műveltebb ellenzék többet tudna mondani annál, hogy másra is költhették volna.
Borítókép: MTI/Koszticsák Szilárd
