Pályázati botrány Nógrád megyében?

Hírek Figyelo.hu
Három hónappal a közbeszerzési eljárás indítása előtt szerződött a projektre vonatkozó felelős műszaki vezetői feladatok ellátására a későbbi nyertes ajánlattevő és alvállalkozója – olvasható a Közbeszerzési Hatóság honlapján.

Salgótarján és Térsége Önkormányzatainak Társulása 2019. március 8-án egy közbeszerzési eljárást indított, melyben egy hajléktalanszálló és a fedél nélküliségből kiutat jelentő lakások felújítására lehetett ajánlatot benyújtani – idézi fel a Közbeszerzés.hu portál.

A nyertes ajánlattevővel 2019. április 29-én kötött szerződéseket a Társulás közel nettó 98 millió forint értékben.

A nyertes ajánlattevő és az egyik alvállalkozó között létrejött egy megbízási szerződés, amely kifejezetten erre a projektre vonatkozó felelős műszaki vezetői feladatok ellátására irányult, azonban a szerződést még 2018. december 10-én írták alá. Vagyis már három hónappal a közbeszerzési eljárás indítása előtt a két fél írásban szerződött egy, a szerződéskötés időpontjában még meg nem indított közbeszerzési eljárás tekintetében.

A Közbeszerzési Hatóság 2021. szeptember 10-én két jogorvoslati eljárást kezdeményezett

a verseny tisztaságának sérelme, valamint az egyenlő bánásmód követelményének megsértése miatt.

Az eljárások keretében a hatóság megvizsgálta az üggyel kapcsolatos iratokat, és azonnal szembesült a fenti időrendi anomáliával. Miután a problémát jelezte, a nyertes ajánlattevő és az ajánlatkérő egyaránt benyújtott egy másik megbízási szerződést, amelyen a szerződéskötés dátumaként 2019. április 30. napja került rögzítésre, azonban az ellenőrzött szervezetek nem adtak magyarázatot a korábban benyújtott, 2018. december 10-én kelt megbízási szerződés keletkezésének körülményeire.

A két jogorvoslati eljárás jelenleg a Közbeszerzési Döntőbizottság előtt folyamatban van, a Hatóság pedig megtette a szükséges büntetőjogi feljelentést.

(Borítókép: Az orosházi hajléktalanszálló egyik lakója a holmiját pakolja 2012. november 1-jén. Ezen a napon kezdõdött a hajléktalanok ellátásának téli szezonja. (MTI Fotó: Rosta Tibor)

Ezek is érdekelhetnek

További híreink