Oxfordban több időt kapnak a lányok a matematika vizsgák letételére

Hírek
A neves egyetemen arra jöttek rá, ha több időt kapnak a lányok a tesztek írásnál, mint a fiúk, akkor jobb eredményeket érhetnek el matematikából és informatikából. Nem a fiúknál, hanem magukhoz képest. Csak nem azt akarják ezzel mondani, hogy a lányok agya nem pörög rá olyan gyorsan a megoldásra, mint a fiúké? Biztos, hogy nem sérül itt valamiféle fontos igazság?  

15 perccel több időt kapnak a női hallgatók a vizsgatesztek megírására, ugyanis a világhírű egyetem szakemberei úgy vélik, jobban tudnak teljesíteni a nők, ha csökken a rájuk nehezedő időnyomás – írja a dangerous.com. A feladatsor nehézsége ugyanolyan mértékű, mint a fiúké, ebben nincsen különbség. Meg is kapta a rangos egyetem a kritikákat ezért a „szexista” ötletért, hiszen azt sugallja, a nők gyengébbek matekból és informatikából.

Pedig a szándék tökéletesen kiszolgálja a korszellemet, ugyanis a nemi különbségeket akarták a 90 percről 105 perce meghosszabbított vizsgával kiküszübölni. Nem beismerni, mert az nem felel meg a nagy egyetemeket is mérgező balos genderideológiának. A haladó Nyugaton nem lehet verbális megkövezés nélkül nemhogy állítani, de még csak feltételezni sem, hogy a lányok gyengébbek matekból. Mert esetleg másképp működik az agyuk, ennek kövtkeztében arányaiban jóval kevesebben jutnak el közülük komoly magasságokig ezen a tudományterületen. De nem így van, ez egy elavult, buta fantazmagória, a helyes hozzáállás az, hogy a két nem agya között egyáltalán nincsen semmiféle bizonyítható különbség, a nőkből azért nem lesznek kiemelkedő természettudósok tömegesen, mert a férfiak ott gáncsolják őket, ahol tudják. Ilyenkor azért egy percre visszaidézem a gimnázium matekóráinak vérfagyasztó hangulatát, a szünetet, amikor mindenki D. Gyuri füzetéről másolta a házi feladatot. De ez csak az én szubjektív megélésem, nyilván más tanárral, egy másik dimenzióban már én bizonyítanám a kör négyszögesítését, vagy mit.

Míg a szakértők azt sugallják, hogy nincsenek nemi különbségek a matematikai képességekben, Sarah Hart, a London Egyetem matematika professzora elmondta, észrevette, hogy a női hallgatók kétszer is ellenőrizték a válaszukat, mielőtt közzétették volna a csoportban. A férfi hallgatók ugyan gyorsabban válaszolták, de többet is hibáztak.  Egészen döbbenetes újdonság ez is, hiszen sosem voltak olyan időszakok az evolúciós valóságshow-ban, amikor a férfiaknak gyorsnak és agresszívnek, a nőknek meg gondosnak kellett lenniük.

Az egyetem mindenesetre folytatja a vizsgák adatainak óvatos monitorozását, egyelőre komolyabb következtetések nélkül. Kétségtelen, hogy a harmadéves lányok jobb eredményeket értek el, miután több időt kaptak, ennyit mertek egyelőre megállapítani. Izgatottan várom, hogy ha már lesz többéves adatsoruk, és bebizonyosodik számszakilag is, hogy a fiúk gyorsabbak a feladatok megértésénél és elvégzésénél, hogyan tudják elmagyarázni a legkorrektebben politikailag nekünk, akik mindezt tudjuk és látjuk.

UPDATE 2018. január 29. 

Más források szerint minden hallgató tovább írhatja a tesztet, a fiúk is, de a lányok érdekében történik mindez, hogy jobban teljesítsenek. A publicisztika lényegi mondanivalóját nem érinti ez a tény, hiszen a kényszeres egyenlítősdi tipikus esetét mutatja a jelenség. 

 

 

 

Borítófotó: maths.ox.ac.uk

Ezek is érdekelhetnek

További híreink