Ötvenmillió forintot fizethet a Józsefvárosi önkormányzat a menzabotrány miatt

Hírek figyelo.hu

Semmisnek nyilvánította a Közbeszerzési Hatóság a Józsefvárosi önkormányzat által 2020. május 26-án létrejött közétkeztetési tárgyú szerződését és

összesen ötvenmillió forintos bírságot is kiszabott a szabálytalan eljárás miatt az önkormányzatra

– tudta meg a Világgazdaság. A Közbeszerzési Döntőbizottság az önkormányzattal szemben a terhére megállapított jogsértések miatt

30 millió forint, a megkötött szerződés érvénytelensége jogkövetkezményeként pedig további 20 millió forint bírságot szabott ki. A nyertesként kihozott vállalkozással szemben pedig 5 millió forintos bírságot állapított meg.

Pikó András, Józsefváros baloldali polgármestere korábban azzal indokolta a gyors szolgáltatóváltást, mert szerinte érvénytelen volt a korábban megkötött szerződés. Ezt azt érintett Klassz Menza Kft. cáfolta, és jogi útra terelte az ügyet. A Kft. ügyvédje akkor a Magyar Nemzetnek azt állította, hogy Józsefváros polgármestere közbeszerzés nélkül,

a koronavírus okozta veszélyhelyzetet kihasználva cserélt szolgáltatót a helyi közétkeztetésben egyik napról a másikra, miközben a korábbi szolgáltatónak még több évig érvényes szerződése volt az önkormányzattal.

A Közbeszerzési Döntőbizottság megállapította, hogy az önkormányzat és a Pikó András által kiválasztott új szolgáltató között 2020. május 26-án létrejött „Közétkeztetési feladatok átmeneti időszakra történő ellátása” tárgyú szolgáltatási szerződés semmis, ám az eredeti állapot már nem állítható helyre. Határozatában a Döntőbizottság leszögezte, hogy nem volt olyan rendkívüli sürgősséget jelentő körülmény, amelyre tekintettel a nyílt, a meghívásos vagy a tárgyalásos eljárásra előírt határidők nem lettek volna tarthatók.

A Döntőbizottság emellett az is megállapította, hogy ésszerűen lehetséges lett volna legalább három gazdasági szereplőt bevonni a közbeszerzési eljárásban, ezért az ajánlatkérő megsértette a közbeszerzési törvényt. Kiemelten értékelte továbbá, hogy jelen esetben a közpénzek felhasználásának átláthatósága szenved csorbát, a közpénzek felhasználásának gazdaságossága ellenőrzése hiúsult meg a jogsértés által. Mindezek alapján az eset összes körülményét figyelembe véve döntöttek a bírságról, amelynek összegszerűsége tekintetében a feleknek a semmis szerződés megkötéséhez vezető folyamatban való részvállalása szerinti felelősséghez képest tettek különbséget.

(Borítókép: Budapest XXI. a Gyermekélelmezési Vállalat konyhája. (Fortepan, adományozó: Bauer Sándor, 1962′)