Az ügy nem friss, már lassan fél éve folyik a nyomozás az eset kapcsán. Az történt, hogy egy vásárlás során bűnözők szerezték meg az üzletember bankkártyájának adatait. Egy milliárdos kártyája pedig különösen vonzó zsákmány, ha jelentős pénzösszeget lehet róla leszedni limit nélkül, és ebben az esetben erről volt szó. A kártyát nem is maga Gattyán György, hanem egy felhatalmazással bíró munkatársa használta ez alkalommal, hogy eszközöket, pipereholmikat rendeljen a hálón. Az adatokhoz egy magyar és ukrán bűnözőkből álló csoport fért hozzá, akik ezután a számláról nem kevesebb, mint 50 millió forintot nyúltak le. Az eddigi információk szerint pénzmosás alapos gyanújával indult nyomozás, több embert a feltételezett csalók közül már azonosítottak, illetve őrizetbe is vettek.
Borítókép: Fotó/ Gattyán György / Facebook