Osztalékpapírnak szánják a BIF részvényeit

Hírek
A tőzsdén jegyzett ingatlanfejlesztő, hasznosító társaságoknak – közöttük a BIF Nyrt.-nek is – jelentős adóelőnye származik abból, hogy szabályozott ingatlanbefektetési társasággá (SZIT) alakul, a formaváltás a magánbefektetők számára is magasabb osztalékfizetéssel járhat – írja a Privátbankár.hu. 
A tőzsdei, ingatlanbefektetéssel foglalkozó társaságok előnye a hagyományos ingatlanbefektetési formákkal – ingatlanalapokkal – szemben, hogy likviditásukat nem saját maguk, hanem a tőzsdei jelenlét biztosítja, tehát portfóliójukban nem szükséges alacsony kamatozású eszközöket – például Államkötvényeket – tartaniuk. Így akár évi 5-10 százalékos hozamot is elérhetnek – derül ki a Privátbankár.hu friss írásából. Ugyanakkor a SZIT státusz a cég számára olyan kötelezettséget jelent, hogy az eredményének 90 százalékát osztalékként ki is kell fizetni a befektetői részére.
 
A Budapesti Ingatlan Hasznosítási és Fejlesztési Nyrt.-t (BIF) például még 1994-ben alapították, tőzsdei bevezetésére 1998. januárjában került sor. Fő tevékenységi köre a cég saját tulajdonában lévő, elsősorban Budapest kitűnő lokációiban, valamilyen tömegközlekedési csomópont közvetlen közelében elhelyezkedő irodaházainak hasznosítása, de található a portfóliójában több fővárosi és vidéki hotel és belvárosi parkolóház is. 
 
A BIF fejlesztette az Üllői úton lévő, jelenleg az FHB Bank székházaként működő irodaházat, a pesti Duna parton a vegyes funkciójú iroda-lakóépület társasházként működő Castrum házat vagy a budai, kitűnő elhelyezkedésű lakóparkot a Pasa-parkot is. Az utóbbi pár évben a BIF fejlesztési tevékenységét a budai oldalra koncentrálja, ahol is 3. kerületben, a Testvérhegy és Hármashatárhegy között lévő 35 hektáros komplett zöldövezeti városrész fejlesztését végzi. 2017-es év végére befejeződött a terület komplett közművesítése, első ütemben 85 db építési telek került átadásra, a második ütem 90%-ban értékesített telkeinek átadása pedig jelenleg zajlik.
 
A társaság mind jövedelemtermelő ingatlan portfólióját, mind fejlesztési tevékenységét folyamatosan bővíti, elsőre napi aktualitású példa a december elején megvásárolt, a Belváros közepén, a Vigadó téren található – korábbiakban a K&H Bank székházaként működő – irodaépület megvásárlása, utóbbira pedig a Harsánylejtő 3. ütemében fejlesztés alatt álló 80 lakásos exkluzív lakópark.
 
A fenti fejlesztéseken túl további két hasonló, Budapest emblematikus épületei közé tartozó épület megvásárlásán dolgoznak jelenleg is – mondta el a Budapesti Értéktőzsde és a Privátbankár.hu BÉT Akadémia nevű rendezvényén Sajgál Gábor vezérigazgató.
Sajgál Gábor, a Budapesti Ingatlan Hasznosítási és Fejlesztési Nyrt. vezérigazgatója
 
A társaság működése és további fejlődése még sok tartalékot rejt, a hitelállományuk az ingatlanvagyon értékéhez képest mérsékelt, így eladósodottságuk az ingatlanpiacon szokásoshoz piaci átlaghoz képest kimondottan alacsony. Egy tőzsdei ingatlanhasznosító cég, mint a BIF részvényeinek megvásárlása diverzifikálni tudja a befektetők ingatlan-jellegű portfólióját és csökkentheti a befektetők kockázatait – hangzott el.
 
Mint ismert, a BIF 2017. október 20-án bejelentkezett a SZIT adózás alá, aminek jelentős adózási előnyei vannak. (SZIT-ek: szabályozott ingatlanbefektetési társaságok.) A SZIT-eknek nem kell társasági adót és iparűzési adót fizetni, ezáltal jövedelmezőségük jelentősen emelkedik. Ezek mellett az eredményének 90 százalékát osztalékként kell kiosztania, ami jó hír lehet a befektetők számára.
 
A SZIT-társaságoknak 25 százalékos közkézhányaddal kell rendelkeznie (a részvények negyedének kisbefektetőknél kell lennie). A társaság a SZIT összes feltételrendszerének teljesítéséig, melynek végső határideje 2018. december 31. A BIF a nyilvántartásba vétel óta elmúlt időszakban teljesítette a SZIT-ekkel szemben támasztott szinte valamennyi követelményt, jelenleg a törvény által előírt közkézhányadot szeretnék megteremteni. Ez kitűnő alkalom a tőkebevonásra és a további akvizíciókhoz és fejlesztésekhez szükséges önerő megszerzéséhez, ugyanakkor lehetőség a tőzsdei intézményi és magánbefektetők részére, hogy egy az Egyesült Államokban és Nyugat-Európában a működésük elmúlt mintegy 20 éve során minden más befektetési formánál jobban teljesítő – húsz év alatt átlagosan évi 7 százalékos hozam – befektetési lehetőséggel színesítsék és diverzifikálják portfóliójukat. 
 
Az ingatlanalapoknál jelentősen magasabb, a BIF vezérigazgatója szerint akár 2-3-szoros is lehet az tőzsdén jegyzett ingatlancégek hozama, főleg, ha azok még SZIT státussal is rendelkeznek. A tőzsdei szabályozás és transzparens működés miatt azonban a kockázat nem két-háromszoros, hanem gyakorlatilag az alapokénál alig valamivel magasabb lesz.
 
(A BIF Nyrt. meghatározó tulajdonosi köre egybeesik a Figyelo.hu oldalt kiadó Kft. tulajdonosi körével.)

Ezek is érdekelhetnek

További híreink