Ősszel nyugdíjkiegészítésre lehet számítani

Hírek Figyelo.hu

A nyugdíjak vásárlóértékét a törvény szerint úgy kell karbantartani, hogy minden évben emelni kell a mindenkori infláció értékével. Farkas András nyugdíjszakértő az ATV Startban elmondta,hogy a költségvetési törvény határozza meg, mennyi lesz az infláció (jövőre 3 százalékra tervezik), és ha időközben változik, akkor novemberben egy korrekcióra kerülhet sor – ez az úgynevezett nyugdíjkiegészítés.

A szakértő azt is mondta, hogy ilyenkor a nyugdíjas társadalom kölcsönad az államnak, hiszen az előrejelzett infláció mostanában kisebb, mint ami a tényleges, de drámai különbség azért nincsen. Hozzátette, most novemberben szinte biztos, hogy lesz egy korrekció, mert csak 2,8 százalékkal emelkedtek a nyugdíjak, holott az infláció 3,5 százalék. A nyugdíjak emelkedése sokkal lassabb, mint a nemzetgazdasági átlagbér.

A törvény szerinti vásárlóerejét megőrizte a nyugdíj, viszont az aktív vásárlóerőt már nem sikerült. Az átlagbér az elmúlt időszakban minden évben 8-10 százalékkal nőtt, a nyugdíj viszont az infláció mértékével emelkedett

– mondta.

Farkas elmondta, hogy 3600 milliárd az éves nyugdíjkassza, és ha ennek csak 1 százalékát szánják emelésre, az is már több százmilliárd plusz tételt jelentene a költségvetésben. Pozitívumként hangsúlyozta, hogy a nyugdíjas társadalom tagjai olyan szempontból biztonságban vannak, hogy mindenképp megkapják a pénzüket, sokan ugyanezt most a munkaerőpiacon nem mondhatják el.

(Borítókép: TimeShops, PuzzlePix/Shutterstock)

Ezek is érdekelhetnek

További híreink