Őrizetbe vették Michel Platinit

Hírek
A francia rendőrség kedden őrizetbe vette Michel Platinit, az Európai Labdarúgó Szövetség (UEFA) korábbi elnökét.

Az először a francia Mediapart és Le Monde újságok honlapján megjelent információt megerősítette a francia igazságszolgáltatásban dolgozó, névtelenséget kérő forrás is.

Hozzátette: az ügyészek a 2022-es – végül Katarnak ítélt – vb helyszínének kijelölése során felmerült korrupció és megvesztegetés gyanúja miatt nyomoznak, Platinit is ezzel kapcsolatban hallgatják ki.

Platinit – aki pénteken lesz 64 éves – a francia rendőrség Párizson kívüli Korrupcióellenes Hivatalába szállították.

Joseph Blatter, a nemzetközi szövetség (FIFA) korábbi elnöke a 2010-es szavazás előtt többször bírálta Platinit, amiért UEFA-elnökként szóbeli megállapodást kötött az amerikai pályázat vezetőivel arról, hogy őket támogatja. Azonban egy 2010 novemberében történt találkozást követően – nem sokkal a szavazás előtt – megváltoztatta az álláspontját: akkor Párizsban tárgyalt Nicolas Sarkozyvel, a franciák éppen hivatalban lévő korábbi köztársasági elnökével, valamint Tamin bin Hamad al-Thani katari emírrel, akkori koronaherceggel. Sajtóhírek szerint a mostani kihallgatás középpontjában ez a találkozó áll.


Michel Platini és Nicolas Sarkozy futballmeccsen, Párizsban. 2015. 02. 17.

A FIFA 2010 decemberében ítélte oda a 2022-es vb rendezési jogát Katarnak, amely a végső szavazáson 14-8-ra nyert az Egyesült Államok ellen. A voksoláson két végrehajtó bizottsági tag korrupció gyanúja miatt nem vehetett részt, míg a 22 szavazó fele azóta hasonló ügyek miatt bírságot, illetve örökös eltiltást kapott vagy tagságát – Platinihoz hasonlóan – felfüggesztették.

A korábbi klasszis játékost 2015-ben nyolc évre eltiltotta a FIFA etikai bizottsága, mert 2011-ben kétmillió svájci frankot kapott az akkori FIFA-elnöktől, Joseph Blattertől. Büntetését később négy évre mérsékelték, így idén októberben lejár az eltiltás.

A 2010-es szavazással kapcsolatban korábban már vizsgálódott a FIFA, de nem talált bizonyítékokat, hogy katari részről történt-e megvesztegetés.

Eltiltását megelőzően Platini esélyes volt arra, hogy Blatter utódja legyen a FIFA elnöki székében. Végül a korábbi főtitkár, Gianni Infantino vette át a szerepét, míg Platini utódja Aleksander Ceferin lett az UEFA-nál.

 

Borítókép: Marcus Brandt/picture alliance via Getty Images

Ezek is érdekelhetnek

További híreink