Óriási gödörbe került Hollywood

Hírek
Amerikában most hétvégén került sor a munka ünnepére, de Hollywoodban a stúdiófőnököknek nem sok okuk volt a pezsgőbontásra. A jegypénztárak ugyanis az év ezen időszakában péntekről vasárnapra 17 éve nem termeltek olyan kevés pénzt, mint az elmúlt napokban.  

A 12 legsikeresebb film együttvéve 51 millió dollárt lapátolt össze. De nem csak a friss számokkal van a baj: az egész augusztus siralmasra sikerült. Két hete például a legjobbak együtt még az 50 milliót se tudták elérni. A baj hogy már egy jó ideje nem kerül olyan film a mozikba, ami meg tudná mozgatni a tömegeket. A hónap derekán például a Bruce Lee életét feldolgozó Birth of the Dragon és egy francia animációs film, a Balerina volt az, amivel be akarták csalogatni a vásznak elé a nagyérdeműt, a jelek szerint teljesen sikertelenül.

A kínálat a legutóbbi héten még ennél is gyérebb volt: egyrészt a Weinstein Company egy olyan kosztümös drámával (Tulipánláz) állt elő, melyet eredetileg még 2015-ben mutattak volna be. Azóta a premiert számtalan alkalommal elhalasztották, míg végül múlt pénteken kikötött a nagyvásznon: mivel a költségvetésének még csak a tizedét se tudta begyűjteni, valószínűleg az év egyik nagy bukásaként fogják elkönyvelni.

Emellett újra mozikba küldték Steven Spielberg 1977-es klasszikusát, a Harmadik típusú találkozásokat. Ez mindössze 1,8 millió dollár begyűjtésére volt elég a Sonynak. A közönség láthatóan mostmár inkább valami eredeti, új filmre vágyik.

Borítókép: undercovertourist.com

Ezek is érdekelhetnek

További híreink