Orbán Viktor is beszédet mondott Pásztor István temetésén

Hírek MTI
Köztársasági elnökök és kormányfők vettek végső búcsút Pásztor Istvántól, a a legnagyobb délvidéki magyar párt, a Vajdasági Magyar Szövetség néhány napja elhunyt elnökétől ma Szabadkán.

Nem lehetünk elég hálásak Pásztor Istvánnak, aki összebékítette a magyarokat és a szerbeket, megmutatta az utat, amelyen a két nép együtt haladhat – hangsúlyozta Orbán Viktor miniszterelnök november 4-én szombaton, Szabadkán, a Vajdasági Magyar Szövetség (VMSZ) elnökének temetésén mondott búcsúbeszédében.

Szabadkán, a Bajai úti temetőben helyezték végső nyugalomra november 4-én Pásztor Istvánt, a Vajdasági Magyar Szövetség 67 éves korában, október 30-án elhunyt elnökét, akit tömegek kísértek utolsó útjára. Ravatalánál Orbán Viktor is beszédet mondott, aki a napokban barátjaként búcsúzott tőle közösségi oldalán.

Fotó: Máthé Zoltán/MTI

Pásztor István ravatalánál magyar és szerb politikusok, pártvezetők, köztársasági elnökök egyaránt tiszteletüket tették. A temetésen megjelent többek között Aleksandar Vucic szerb köztársasági elnök , Milorad Dodik, a boszniai Szerb Köztársaság elnöke, Orbán Viktor, magyarorzság miniszterelnöke, Kövér László. a Magyar Országgyűlés elnöke, Hidvéghi Balázs, a Fidesz európai parlamenti (EP-) képviselője, Kelemen Hunor, a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) elnöke is.

Pásztor István több mint 16 éven át, 2007-től haláláig vezette a legnagyobb délvidéki magyar pártot, a Vajdasági Magyar Szövetséget (VMSZ). Legutóbb idén májusban választották meg pártelnöknek, immár sokadjára. Szabadkai városi képviselő, belgrádi parlamenti képviselő, valamint a vajdasági tartományi képviselőház elnöke is volt.

Tavalyelőtt a Magyar Érdemrend középkeresztje a csillaggal tüntették ki, egy évvel később pedig a szerb köztársasági elnök a Gyertyaszentelő-napi érdemrend első fokozatát adományozta a VMSZ elnökének.

Borítófotó: Máthé Zoltán/MTI

Ezek is érdekelhetnek

További híreink