Orbán Viktor: meghosszabbítjuk az oltási akcióhetet

Hírek Figyelo.hu

Arra számítottam, hogy akik nem oltásellenesek, de a legkisebb ügyintézéssel meg tudják oldani, azok kapni fognak az alkalmon – mondta Orbán Viktor miniszterelnök a Kossuth Rádió Jó reggelt Magyarország című műsorában.

A kormányfő jelezte, hogy ezért meghosszabbítják az oltási hetet.

Bár azt is hozzátette, hogy elsősorban a harmadik oltást veszik fel az emberek. Míg Európában 6-7 százalék körül a 3. oltás aránya, nálunk ez már 20-21 százalék. A 3. oltás biztosan élet mentő oltás – jegyezte meg.

Ha sikerül a fertőzések növekedését megakadályozni, akkor nincs ok a zárásra.

A megoldás a 3. oltás – tette hozzá a miniszterelnök. Mindenkit arra kér, hogy keresse a lehetőséget és vegye fel.

Keveset kísérleteztek ezen a víruson, ez egy fiatal vírus a miniszterelnök szerint. A tudósok azon dolgoznak, hogy az oltások melyik korcsoportban használ. Például a világ nem ugrott bele abba sem, hogy a gyerekeket lehet – e oltani, ehhez tudományos eredményekre volt szükség. Eltelt két év és egy nagy gyógyszercég tudja ajánlani, hogy 5-11 év közöttiek számára is. Szereztünk két millió vakcinát ebből, december 20-a körül jön az első szállítmány – jelezte Orbán Viktor.

Soha nem látott orvos béremelést hajtottunk végre, emellett az ápolók bérét is meg tudtuk emelni, ami ez így sem elég, de meg tudtuk tenni – mondta a miniszterelnök. A kormányfő szerint a közigazgatásban dolgozók garanciát jelentenek arra, hogy az egészségügy ne omoljon össze. Furcsa mód – jegyezte meg –, hogy a kórházi kapacitásaink nagyságrendekkel nagyobb, mint Nyugat-Európában. Ezeket a kapacitásokat a kormányfő szerint fenn kell tartani a jövőben is.

Egyszerre három irányból ér minket támadás – utalt a miniszterelnök a migrációra. Idei évben már több, mint 100 ezer migránst állítottak meg a határon. Ez 100 ezer bűncselekményt elkövető ember – fogalmazott a kormányfő, hozzátéve, hogy ezért be kéne zárni őket. Ehelyett a kerítés túlsó oldalára visszavezetik őket. Az unió viszont azt szeretné, hogy itt maradjanak. A migráns kérelmek elbírálására annak az országnak a nagykövetségén történik, ahonnan jönnek, ezért vissza kell menniük Belgrádba, amit a magyar hatóságok megvizsgálnak. Ezt azonban nem fogadják el az európai országok. Ez ostobaság – fogalmazott a miniszterelnök, mivel békeidőben hozták még ezeket a szabályokat, ma pedig háborús helyzet van.

A következő hónapokban minden korábbinál nagyobb nyomás lesz a déli határokon

– jelezte a kormányfő. Orbán Viktor szerint költségeket fedeznie kellene Brüsszelnek. A fizikai határvédelemre nem adnak pénzt, viszont minden másra igen. Példaként hozta fel a civil szervezeteket.

Engem nem a piac érdekel, hanem a magyar emberek – mondta a miniszterelnök a rezsicsökkentésre utalva. A kormányfő szerint ez a rendszer működik. Miért kellene ezen változtatni – tette fel a kérdést a kormányfő. Meg van a képességünk szerinte, hogy mi magunk szabályozzunk a piacot. A magyar kormány nem a multik, hanem az emberek oldalán áll – fogalmazott, hozzátéve, hogy nem lehet megengedni, hogy az egekbe ugorjanak az árak.

(Borítókép: MTI/Miniszterelnöki Sajtóiroda/Fischer Zoltán)

További híreink