Orbán Viktor: kiesett több mint félmillió nyugati vakcina

Hírek figyelo.hu

A kormányfő a Kossuth Rádió Jó reggelt Magyarország című műsorában adott interjút. „A beoltottak száma 3 millió 145 ezer, több mint 1 millió 300 ezer fő van másodsoron beoltva.

A következő hat hét döntő lesz, meg tudjuk duplázni a beoltottak számát”

– mondta Orbán Viktor miniszterelnök.

A kormányfő elmondta, hogy az iskolák bezárása nehéz döntés volt, ahogy újraindítani is nehéz. „Ha azt akarjuk, hogy az élet újrainduljon, ahhoz most ezt a lépést meg kellett tenni” – mondta a kormányfő. Az alsó 4 osztályban nincsen osztálybontás.

Ugyanakkor a szülőknek meg van a lehetőségük, hogy az igazgatókhoz forduljanak, hogyha a gyermeket mégsem akarják elengedni az iskolába

– tette hozzá.

Több munkahelyünk lesz a vírusjárvány után

Számos egyeztetést folytattunk, külön köszönet a kereskedelmi és iparkamara mellett a szállodaipar képviselőivel is. Nagyon optimista vagyok, a teraszok kinyitása egy szimbolikus dolog – jelezte a kormányfő. Látom azt esélyt, hogy mindenkinek sikerül talpra állnia. Több munkahelyünk lesz a vírusjárvány után, mint ami előtte volt- mondta a kormányfő. Nem csak megnyitjuk a teraszokat, hanem központilag el is töröljük a teraszdíjakat. Kifejezetten bátorítjuk a vendéglátósokat, hogy nyissák ki a teraszaikat. A bértámogatást áprilisban és májusban is megkapják, automatikusan folyósítjuk – tette hozzá Orbán Viktor.

Fontos hat hét előtt állunk

Míg Nyugaton a vita arról szól, hogyan segítsünk jobban, Magyarországon a baloldal arról beszél, hogyan ártsunk a kormánynak. Le vagyok sújtva attól, amit a baloldaltól látok – fogalmazott a miniszterelnök. Azért is szaporodtak meg az oltásellenes hangok , mert a következő hat hét alatt végrehajtjuk az oltási programból, akkor kint vagyunk a vízből és Magyarország az elsők között lábal ki -tette hozzá. Van egy másik jelenség, ez a profit éhség, ami a gyógyszergyárak is betartanak egymásnak. Egyszerre kell nekünk az oltásba vetett bizalmat elbizonytalanító multinacionális profit éhséggel szemben és a hataloméhséggel szemben fellépnünk – mondta a miniszterelnök.

Nincs idő az oltásellenesek ellen fellépni

Visszatartom azokat a képviselőket, akik azt szeretnék, hogy az oltásellenességet büntessük. Nem szeretném, ha védekezés közben még az oltásellenesek felelősségre vonásával is foglalkozni kellene – mondta a miniszterelnök az oltásellenes mozgalmakra utalva.

Bátran forduljon mindenki a háziorvosához

A háziorvosokra épül az oltási program a miniszterelnök szerint. Ez nekik nagyon megterhelő, sokat dolgoznak, nekik kell különbséget tenni a betegek között – tette hozzá. Ők rendelkeznek a legjobb terepismerettel, és ők ismerik legjobban az embereket – mondta a kormányfő. Hozzátette: ez egy logisztikai művelet, de mélyen ember is. Ha valaki nem ért valamit, akkor az bátran fordulhat a háziorvosához, ők mindent tudnak – fogalmazott Orbán Viktor.

A védettségben csak az oltás segíthet

Több mint 4,2 millió ember regisztrált – jelezte a miniszterelnök, ugyanakkor hozzátette, azt hiszik emberek, hogy lesz egy olyan helyzet, amikor a társadalom 60-70 százalékét beoltották, ő nem kapta el nem kell beoltania magát, mert megúszta. Ez egy félrevezető gondolat, senki sem ússza meg- fogalmazott a kormányfő. Két lehetőség van, vagy beoltatja magát valaki, vagy meg fog fertőződni. Aki azt hiszi, hogy valaki védett maradhat oltás nélkül, az téved – figyelmeztetett Orbán Viktor.

Folyamatos az oltás

A 65 év feletti regisztráltak közül mindenkit beoltottak, akit el tudtak érni. Akit a vírus halálosan megbetegíthet, azokat beoltottuk már.

Tovább csökkent a lélegeztetőgépen kezelt betegek száma

Az elmúlt 24 órában 245 ember halt meg, 9459 ember van kórházban, közülük 1117-en vannak lélegeztetőgépen – ismertette a kormányfő. A kórházakban még mindig nagyon nehéz a helyzet. Elismerés és köszönet a kórházi dolgozóknak – tette hozzá Orbán Viktor.

Kiesett több mint félmillió nyugati vakcina

A beoltottak száma 3 millió 145 ezer, több mint 1 millió 300 ezer fő van másodsoron beoltva. A következő hat hét döntő lesz, meg tudjuk duplázni a beoltottak számát – jelezte a miniszterelnök. Kiesett több mint 500 ezer nyugati vakcina – utalt a kormányfő Janssen kiesésére. Pont ugyanolyan vizsgálatokat akarunk ennél a vakcinánál, mintha egyébként keleti vakcina lenne. Látni akarjuk a gyárat, látni akarjuk, hogy mi történik, mert nagyon riasztóak a hírek – fogalmazott a kormányfő. Azon dolgoznak, hogy pótolják a kieső vakcinákat, erre jó esély van – jelezte a miniszterelnök. Május végére, június elejére szerintem kint vagyunk a vízből – mondta.

Összesen 27 gyerek van kórházban

Az iskolák bezárása nehéz döntés volt, ahogy újraindítani is nehéz. A bölcsődék esetében jól látszott, hogy az utolsó 10 napban nagyon megnőtt a gyermekeiket bölcsődébe vivő szülők aránya.Emellett megnéztük a kórházi statisztikákat, több mint 10 ezer Covid-fertőzött van, közülük 27 14 év alatti gyerek van kórházban és 2 lélegeztetőgépen. A honvédség fertőtlenítette az iskolákat. Ha azt akarjuk, hogy az élet újrainduljon, ahhoz most ezt a lépést meg kellett tenni – mondta a kormányfő. Az alsó 4 osztályban nincsen osztálybontás. Ugyanakkor a szülőknek meg van a lehetőségük, hogy az igazgatókhoz forduljanak, hogyha a gyermeket mégsem akarják elengedni az iskolába – tette hozzá.

Többen lesznek védettek

Óvatosság és a fokozatosság miatt döntöttek úgy, hogy az általános iskolákban csak az alsó tagozatosok mennek hétfőtől iskolába. Nagyon közel vagyunk ahhoz, hogy az oltható emberek száma eléri az 50 százalékot. Tehát többen lesznek védettek, mint azok, akik nem – kezdte az interjút Orbán Viktor miniszterelnök.

(Borítókép: MTI)

Ezek is érdekelhetnek

További híreink