A magyar kormányfő a Századvég Szuverenitás Konferenciáján Václav Havel volt cseh államfőt idézve azt mondta, hogy „hazugságban nem lehet élni”, és ezzel a gondolatiságból kiindulva vágtak bele itthon a rendszerváltoztatásba. Orbán Viktor köszönetet mondott Stumpf Istvánnak, Kéri Lászlónak, Varga Istvánnak, Fellegi Tamásnak, Csapody Miklósnak, hogy létrejött a Bibó Kollégium.
Ez elsőre nem volt rossz, de összességében kevés volt, mert azt szerettük volna, hogy a kommunisták megbukjanak és szabadság legyen
– fogalmazott a miniszterelnök.
A kormányfő felidézte a rendszerváltás időszakát és a Századvég megalapítását.
– Lehet, hogy a Századvég mint intézet harminc éve született, de a fogantatása a nyolcvanas évek derekára tehető. Akkor kezdődtek a nagy dolgok – emlékeztetett Orbán Viktor a Századvég Szuverenitás konferenciáján.
Mint a kormányfő elmondta, vannak fiatalok, akik a névválasztást kevésbe tartják szerencsésnek, hiszen 2023-ban ez a név már nem állja meg a helyét. – Talán ezt elfogadhatjuk tőlük, új idők jönnek, amelyek új embereket követelnek. Akkor elég amatőrök voltunk, különösen kommunikációs kérdésekben. A tapasztalatlanság azonban nem hiba volt, hanem hozzáadott érték – jelentette ki. Mint kifejtette, azért kezdték el mindezt, mert mint ahogy Václav Havel megfogalmazta, „hazugságban nem lehet élni”.
– A mi nemzedékünk úgy gondolta, hogy köszönjük szépen, mi ezt nem akarjuk folytatni. Nem színleltünk. Estefelé már azt is kimondtuk, hogy utáljuk a kommunistákat. A kérdés csak az volt, hogy ez az életérzésünk talál-e valamilyen megfelelő kifejezési formát az egyetemi életben szokásos baráti kocsmázáson, világmegváltó éjszakai beszélgetéseken és a lányok elismerésének begyűjtésén túl – fogalmazott.
A konferenciáról a tudósítás a vg.hu-n folyamatosan frissül.
Fotó forrása: Orbán Viktor Facebook oldala