Az Európai parlamenti választásokon minden eddiginél nagyobb a tét Orbán Viktor miniszterelnök karácsonyi, a Magyar Nemzetnek adott interjúja szerint. A kormányfő kifejtette ugyanis, hogy az Európai Unió folyamatosan gyengült az elmúlt években, így teret vesztett a világgazdaságban, nem tudta létrehozni önvédelmi képességeit és képtelen volt a szomszédjában folyó konfliktust is a saját érdekei szerint kezelni.
Orbán szerint ráadásul az unió azt a képességét is elvesztette, hogy ezekkel a problémákkal szembesüljön, önvizsgálatot tudjon tartani és javítson a politikáján. Ennek oka szerinte az, hogy Brüsszel politikáját nem az európai emberek, hanem Washington és a Soros-birodalom diktálja, amin változtatni kell – szemlézi az interjút a Világgazdaság.
Az ukrán csatlakozás megkezdéséről szóló brüsszeli csúcsra kitérve pedig elmondta, hogy azt továbbra is rossz döntésnek tartja, ám a kivonulással ez a rossz döntés a mi lelkiismeretünket nem terheli. Hozzátette, hogy
a maratoni tárgyalás idején benne is felmerült, hogy nem ő megy-e szembe a forgalommal, ám minden egyes érv, amit Magyarország képviselt és kifejtett, megállja a helyét.
A történek a miniszterelnököt a migrációval kapcsolatos vitákra emlékeztették.
Felhívta a figyelmet arra, hogy még a csatlakozási tárgyalások sem kezdődtek meg Ukrajnával, ám az ukrán gabona és az ukrán fuvarozók kérdése miatt már most súlyos gazdasági bajokkal kell szembenézni. Tovább nehezíti az ukrán csatlakozást, hogy
jelenleg azt sem tudni, hogy Ukrajna határai hol helyezkednek el,
nem nemzetközi jogi, hanem tényleges földrajzi értelemben. Így azt sem tudni, hogy a jelenleg orosz megszállás alatt álló területek részei lesznek-e az uniónak. A csatlakozási tárgyalások megkezdését sokan ugyanis politikai gesztusnak, egy geopolitikai döntésnek tartották, ezért nincs válasz a nyitott kérdésekre.
A magyarok pénzét adnák oda
Orbán Ukrajna pénzügyi támogatásáról és az EU-költségvetés kibővítéséről úgy vélekedett, hogy ha odaadnak 50 milliárd eurót az unió költségvetéséből Kijevnek, ez azt is jelentheti, hogy a magyarok pénzét adják oda. Mivel az unió költségvetésében erre nincs pénz, ezt csak hitelfelvétellel vagy meglévő források átcsoportosításával lehet elérni. Magyaroroszág pedig rossz tapasztalatai miatt nem támogat újabb közös hitelfelvételt, viszont ekkor veszélybe kerülhet a magyaroknak járó pénz.
Az interjú itt olvasható teljes terjedelemben