– Még olyan megoldásokat is elfogadtunk, amelyeknek semmi értelmük, de nem ártanak– mondta Orbán Viktor miniszterelnök a Magyarország és az EU közti tárgyalásokról az uniós források ügyében a Mandinernek adott interjú kibővített változatában. A kormányfő szerint kiderült, hogy a magyar igazságügyi rendszer az európai standardok szerint működik, amire az Európai Bizottság pecsétet is ütött. – A baloldal abbahagyhatja az óbégatást. A pénzvisszatartás kapcsán az is kiderült: a magyar gazdaság uniós források nélkül is működik – hangoztatta.
Ukrajna és az EU
A kormányfő arról is beszélt, hogy Ukrajna nincs abban az állapotban, hogy meg lehessen vele kezdeni a tárgyalásokat, de politikai okokból mégis ezt akarják. Nyolc órán keresztül győzködte a többieket az Európai Tanács ülésén arról, hogy ezt ne csinálják, a döntés időszerűtlen, térjenek rá vissza később. – Rosszul segíteni ugyanis rosszabb, mint ha nem is segítenénk. Nem tudtam őket meggyőzni. Így
az lett a kérdés, ők rá tudják-e kényszeríteni az álláspontjukat Magyarországra. Nem tudták. Ezzel megszűnt az európai egység Ukrajna ügyében
– fogalmazott.
Hozzátette, azt mondták, hogy ők huszonhatan vannak, én meg egyedül. A döntő érvük az volt, hogy Magyarország ezzel nem veszít semmit, hiszen a tagságról a végső szót majd valamennyi nemzeti parlamentnek kell kimondania. Ráadásul addig is egy többéves folyamat következik, ami közben nagyjából hetvenöt alkalom nyílik arra, hogy a magyar kormány azt megállítsa. – Végül egy magyar–német egyezség keretében az a megoldás született, hogy Magyarország ebben a rossz döntésben nem vesz részt, annak a felelősségét sem vállalja. Azt a megoldást választottuk, amit De Gaulle – idézte fel Orbán Viktor.
Az Ukrajnának küldött plusztámogatások vétójáról kijelentette: ötvenmilliárd euróról van szó. Ehhez az újabb támogatáshoz az Európai Uniónak ráadásul ismét hitelt kellene felvennie. Szerinte ebben a műfajban kifejezetten rossz tapasztalataink vannak, visszagondolva a Covid utáni gazdasági helyreállítási alap kudarcára.
– A csatlakozási tárgyalásokról szóló rossz döntés pénzügyi, gazdasági következményeivel nem terhelhetnek minket, fizessenek azok, akik ezt a rossz döntést meghozták!
Magyarország mindig be fogja húzni a kéziféket, amikor a nemzeti érdekeink sérülnének. Ezeken a kereteken belül készen állunk a pénzügyi tárgyalásokra – mutatott rá a miniszterelnök.
Mint állította, a hivatalban lévő amerikai elnök nyilván nem akar beszélni az ukrajnai kudarcról, a kihívónak pedig esze ágában sem lenne finanszírozni egy olyan tervet, ami nyilvánvalóan megbukott. Eljön a pillanat, amikor az európai vezetőknek is el kell mondaniuk a választóiknak, hogy tévedtek, és további eurómilliárdokat kell fizetni. Nincs kiút ebből a csapdából. Hozzáfűzte, nem lát meggyőző érvet arra, hogy a mostani stratégia folytatása elhozza Ukrajna katonai győzelmét, ellenben mindennap százak és ezrek halnak meg. Ez egy durva, az első és a második világháborús harcok kegyetlenségéhez mérhető konfliktus. Nem beszélve arról, hogy voltak olyan pillanatok is, amikor a nukleáris eszkaláció sem volt kizárható – emlékeztetett a kormányfő.
Közös szerelem Macronnal, hit a keresztény megújulásban
Macron francia elnökkel való viszonyáról kijelentette: nem létezik Orbán–Macron tengely, mert az a kocsi nem működik, aminek egy nagy meg egy kisebb kereke van összekötve. – Jó, ha az ember tudja, hol a helye, melyik súlycsoportba osztották. Magyarország büszke ország, megvan az önbecsülésünk és az önbizalmunk, de Franciaország mégis egy hatvanmilliós atomhatalom, űriparral, fantasztikus erővel, mi nem ebbe a kategóriába tartozunk. Ettől függetlenül Macron elnök úrral van egy közös szerelmünk: Európa – fogalmazott Orbán Viktor. Hozzátette, a magyar nép neki is megadta, hogy az erőteljes, kétharmados támogatottság révén távlatos kérdésekről gondolkodhat, nem kell koalíciós vitákra vesztegetnie az időt. A Macronnal folytatott tárgyalások valamikor sikeresek, valamikor nem, de mindig izgalmasak.
Ő egy progresszív-liberális, modern, eddig még nem létezett Európát lát maga előtt, a magyar kormányfő szerint viszont a bajok abból fakadnak, hogy elvesztettük a kapcsolatot a gyökereinkkel és a hagyományainkkal. – Én a keresztény megújulásban hiszek
– fejezte ki Magyarország miniszterelnöke.
A teljes cikk itt olvasható magyarnemzet.hu
Címlapfotó: Europress / AFP