Orbán Viktor: A fertőzés első nagy hullámát letörtük

Hírek MTI/Figyelo.hu
A miniszterelnök a Kossuth Rádió Jó reggelt Magyarország! című műsorában beszélt a koronavírusról és az európai gazdaságról is.

A magyar kormányfő szokásos pénteki rádióinterjújában kiemelte:

„A fertőzés első nagy hullámát letörtük, most már a gazdasági következmények enyhítésével, munkahelyek teremtésével foglalkozunk, és készülünk arra, hogy mi lesz, mert vakcina nincs, és ha nincs vakcina, akkor nem tudjuk megölni, eltenni láb alól az ellenséget, amit mos egy vírust testesít meg. Tehát együtt kell vele élnünk”

A Kossuth Rádió műsorában Orbán Viktor azt is elmondta, hogy az operatív törzs ma délig kapott határidőt arra, hogy letegyen egy javaslatot az asztalra, amely a behurcolás elleni védekezést tartalmazza. Európa környező országaiban ugyanis nőnek az esetszámok.

Hitelcsomag

„Igazságosnak, rugalmasnak kell lennie a koronavírus-járvány utáni gazdasági újraindítást célzó EU-s hitelcsomagnak, amelybe nem szabad belekeverni a politikát” – mondta a miniszterelnök a Jó reggelt, Magyarország! mikrofonja előtt.

Jó időben avatkoztunk be, az eredmények már látszanak, magához tér a gazdaság, ismét lesz mindenkinek munkája

– fogalmazott a kormányfő a magyar gazdasági helyzettel kapcsolatosan.

(Borítókép: Máthé Zoltán, MTI)

Ezek is érdekelhetnek

További híreink