Orbán: erősek, nagyok, szervezettek és elszántak vagyunk

Hírek L.G.
„Mi, ha összefogunk, a legvastagabb falon is át fogunk menni”, erősek, nagyok, szervezettek és elszántak vagyunk – mondta Orbán Viktor miniszterelnök pénteken délután Székesfehérváron, a FIDESZ utolsó nagyobb kampányrendezvényén. A miniszterelnök utalt arra, a város 2018-ban is szerencsét hozott a pártnak, ha a belvárosban sikerül nyerni, akkor az országos választás is a FIDESZ-KDNP nyeri.

A kormányfő kiemelte: „tizenhárom óránk lesz arra, hogy győzzünk vasárnap” reggel hattól este hét óráig. „Tanuljunk 2002 leckéjéből”, legyenek ott és tegyenek rá még egy lapáttal, hogy vasárnap nyerjük meg ezt a választást! – fogalmazott. Utalta arra is, sokan mondják, hogy az ellenfél csal. „Mi ebben a meglepő?” – így reagált beszédében a felvetésre. Olyan csalást azonban, mint amilyen most történik, „még sosem láttunk”, ez nyilvánvaló és egyértelmű törvénysértés – tette hozzá, a jogosulatlan tömeges adatkezelésre célozva.

Az ellenzékről szót ejtve úgy fogalmazott: „számunkra kedvező állapotban vannak”, azonban van egy előnyük: már évek tudnak kampányolni, „míg nekünk kormányozni kell”. „A kampány elején két lehetőség volt: visszaatérhetünk a bukott múlthoz, vagy folytathatjuk a 12 éve elkezdett munkát. Azt gondoltam, hogy azt kell elmondani, hogy Gyurcsányék térnek vissza, és mindent visszaadtunk, amit korábban ők elvettek. A miniszterelnök szólt arról is, hogy azt gondolta, hogy a nemzetegyesítésről is kell majd beszélnie. A háború azonban mindent megváltoztatott” – mondta a kormányfő.

Kitért arra, hogy Magyarországnak ki kell maradni a háborúból, ez nem a mi háborúnk, mindamellett, hogy megértjük az ukrán fél álláspontját, segítjük a háború elől menekülőket. Leszögezte: „Ha a baloldal nyer, másnap megindulnak a fegyverszállítmányok és támogatni fogják azokat a kezdeményezéseket, hogy zárják el az orosz gázcsapokat”.

Kitért a gyermekvédelmi népszavazásra is, ahogy fogalmazott: „ a barátaink Nyugat-Európában elaludtak. Ott is úgy kezdődött, mint ahogy itt Magyarországon egy-két évvel ezelőtt. Egy furcsa divat, mikor minden összekeveredik mindennel. Nem vagyunk már mai gyerekek, rólunk már lemaradtak, de van egy vörös vonal, amit nem szabad megengedni hogy átlépjenek. Ez nem a felnőttekről szól, hanem a gyerekekről. Azt nem szabad megengedni, hogy a gyerekek neveléséhez való jogunkat bárki elvegye tőlünk. Ezért világosan ki kell mondanunk vasárnap is, az anya nő, az apa férfi, a gyerekeinket pedig hagyják békén” – jelentette ki a miniszterelnök.

 

Ezek is érdekelhetnek

További híreink