Orbán Balázs: több mint 2000 települést érint a falusi csok

Hírek
„Több mint 2000 települést érint a falusi családi otthonteremtési támogatás (csok)" - mondta a Miniszterelnökség parlamenti és stratégiai államtitkára ma reggel az M1 aktuális csatornán.

Orbán Balázs közölte: az intézkedés célja, hogy növeljék a legkisebb települések lakosságmegtartó képességét.
    
„Ezek a falvak a rendszerváltás óta nem kapták meg azt a támogatást és segítséget, amelyre szükségük van. A kormány ezen kíván változtatni a Magyar Falu programmal is, amelynek része a 
falusi csok" – tette hozzá.
    
A kormány ennek révén nem csak az új lakások építését támogatja, hanem a már meglévő ingatlanok felújítását, korszerűsítését is – mondta.

    
A tervek szerint a 
falusi csokra 25 milliárd forint áll majd rendelkezésre, de a kormány az igényektől függően kész bővíteni a forrást – közölte az államtitkár.

 

Borítófotó: A két szülő, Nemes József és Nemes- Bogdándy Éva mellett gyerekeik – Olivia és Olivér – lakja a házat. A Családi Otthonteremtési Kedvezmény (CSOK) két gyerek után igényelhető támogatásának felhasználásával házat épített a debreceni Nemes család. Saját terveik alapján, 600 négyzetméteres telken készült el az egyszintes, 120 négyzetméteres hasznos lakóterületű épület, a város egyik zöld övezetében. (MTVA/Bizományosi: Oláh Tibor)

Ezek is érdekelhetnek

További híreink