Orbán Balázs: az EPP „bevándorláspárti ága" és a Soros támogatta baloldali pártok nem tudták kizáratni a Fideszt

Hírek
A Miniszterelnökség parlamenti és stratégiai államtitkára szerint a Fidesz nyerte meg a néppárti csatát, olyan jó kompromisszum született, amely az Európai Néppártot (EPP) segíti.

Orbán Balázs az M1 aktuális csatorna pénteki műsorában azt mondta: az EPP „bevándorláspárti ága" és a Soros György által támogatott baloldali pártok nem tudták kizáratni a Fideszt, így sikerült megőrizni a néppárt egységét.

A Fidesz javaslatát fogadták el végül, amely szerint létrejön a vizsgálóbizottság, a magyar kormánypárt pedig önkéntesen nem gyakorolja tagsági jogait a néppártban – tette hozzá.

„Egyébként én úgy látom, hogy magyar szempontból az európai parlamenti párttagság az sosem cél – mindegy, hogy ez melyik pártnak a tagságát jelenti -, hanem egy eszköz, amin keresztül a kormánypártok és a kormány Magyarország érdekeit tudja az Európai Parlamentben képviselni" – mondta.

Tehát a vita kimenetele attól függ, hogy Magyarország milyen konstrukcióban tudja hosszú távon az érdekeit képviselni, milyen konstrukcióban tud szövetségeseket találni az európai keresztény értékek védelmére és a migráció megállítására – fűzte hozzá.

Az államtitkár a Kossuth Rádió Jó Reggelt, Magyarország! című műsorában a pénteken a Várkert Bazárban kezdődő migrációs konferenciáról azt közölte, itthon még nem volt és Európában is csak ritkán szerveznek ilyen nagyszabású rendezvényt.

A magyar migrációs politikának van egy „intellektuális, szellemi gravitációs ereje", tehát egy igazodási pont. Azok, akik aggódnak az illegális migráció miatt, akik a határok megvédésére, a nemzetállamok továbbélésére szeretnének fókuszálni – legyenek azok politikusok vagy szakértők -, azok számára Magyarország jó referenciává vált, és őket hívták a konferenciára – tette hozzá.

 

Borítófotó: Orbán Balázs, a Miniszterelnökség parlamenti és stratégiai államtitkára azonnali kérdésre válaszol az Országgyűlés plenáris ülésén 2019. február 25-én. (MTI/Bruzák Noémi)

Ezek is érdekelhetnek

További híreink