Orbán Balázs: a jobboldalnak válaszokat kell adnia az éghajlatváltozás kihívásaira

Hírek
A miniszterhelyettes szerint a magyar kormány 2010 óta számos olyan szakpolitikai intézkedést hozott, amely a környezetvédelemet szolgálja.

Az éghajlatváltozásra vonatkozó ismeretek fényében világos, hogy a jobboldali gondolkodásnak válaszokat kell adnia az éghajlatváltozás okozta kihívásokra – mondta a Figyelőnek a Miniszterelnökség miniszterhelyettese, parlamenti és stratégiai államtitkár.

Orbán Balázs szerint nem vitatható el az éghajlatváltozás ténye, hiszen a Földön növekszik az átlagos hőmérséklet, szélsőségesebbek az időjárási körülmények. Hozzátette, az is kétségtelen, hogy az emberi tevékenység e folyamatokban szerepet játszik.

Kutatások bizonyítják, hogy a most tapasztalható felmelegedési periódus egybeesik az ipari forradalom kezdetétől fokozódó szén-dioxid-kibocsátással. Az éghajlatváltozás hatásai egyre többeket érintenek közvetlen közelről, így az emberek többet foglalkoznak vele – mondta az államtitkár. 

A politikus azt is mondta, hogy a magyar kormány 2010 óta számos olyan szakpolitikai intézkedést hozott, amely a környezetvédelemet szolgálja. Többek között például az Otthon melege program keretében mintegy 310 ezer lakás energiahatékonyságát sikerült érdemben növelni, s ezzel évi 130 ezer tonnával tudtuk csökkenteni hazánk szén-dioxid-kibocsátását. Vagy említhetnénk a 2018-ban elfogadott második Nemzeti Éghajlatváltozási Stratégiát, amely előírja az erdőterületek nagyságának a növelését a jelenlegi 21-ről 27 százalékra. Ennek szellemében pedig csak 2019-ben 6000 hektárnyi erdőt telepít a magyar állam – mondta

Jelentős eredményeket értünk el a hulladék-újrahasznosítás területén is. Míg 2011-ben az itthon keletkező hulladéknak csupán a 27 százalékát hasznosítottuk újra, addig mára ez az arány eléri az 50 százalékot – tette hozzá.

 

Fotós: Fürjes Viktória

Ezek is érdekelhetnek

További híreink