Orbán: a magyar kormány az egyik legstabilabb Európában

Hírek
Magyarországon van Európa egyik legstabilabb kormánya - jelentette ki Orbán Viktor miniszterelnök kedden Budapesten, a Magyar Nemzeti Kereskedőház magyar-török üzleti fórumán, amelyen részt vett Recep Tayyip Erdogan török elnök is.

A kormányfő azt mondta, Törökországnak is stabil a kormányzati rendszere és egy erős felhatalmazású vezetője van, és abban bízik, hogy a stabil kormányok gazdasági együttműködése nagy sikerre vezet majd.

A miniszterelnök arról is beszélt, a magyar gazdaságnak kulcskérdés a versenyképesség, és bár Magyarország ma már egy versenyképes országnak tekinthető, de "egyáltalán nem vagyunk megelégedve a mostani állapotokkal". A magyar gazdaság versenyképességét radikálisan javítani kell, ezért a kormány hamarosan – talán már ezen a héten – elfogad egy versenyképességet segítő akciótervet – közölte.

A fórumon felszólaló Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter azt mondta: a magyar és a török üzleti közösség tagjai régi jó ismerősként üdvözölhették egymást, tekintettel arra, hogy Magyarország első számú kereskedelmi partnere a térségben Törökország, amellyel tavaly "minden idők legmagasabb kereskedelmi forgalmát tudtuk elérni".

Fókuszban a gazdasági együttműködés

Magasabb szintre kell emelni a török-magyar gazdasági kapcsolatokat – mondta Recep Tayyip Erdogan, Törökország elnöke a magyar-török üzleti fórumon.

A Magyar Nemzeti Kereskedőház által szervezett üzleti fórumon Recep Tayyip Erdogan megnyitójában hangsúlyozta, hogy erősek a kapcsolatok a két ország között. A török államfő köszönetet mondott a magyar népnek, hogy a közös történelmi örökséget törődéssel ápolja. Hozzátette, hogy a kétoldalú  kereskedelmi kapcsolatoknak magasabb szintre kell fejlődniük, a baráti kapcsolatokra építve. Ehhez minden támogatást megadnak – jelezte.

Borítófotó: Recep Tayyip Erdogan török elnök (b) és Orbán Viktor miniszterelnök a megbeszélésüket követően tartott sajtótájékoztatón az Országházban 2018. október 8-án. (MTI Fotó: Koszticsák Szilárd)

Ezek is érdekelhetnek

További híreink