A frissen publikált mutató javulásának a hátterében az áll, hogy erősödött a kkv-k létszámbővítési szándéka és a közterhekkel kapcsolatban is derűlátóbbak lettek. A pénzügyeket tekintve enyhén növekvő árbevétellel, de alacsonyabb profittal terveznek a következő egy évben. A bizalom – a mikrovállalkozások kivételével – mérettől és ágazattól függetlenül a pozitív tartományban van.
Egyébiránt a K&H és a GfK Magyarországon elsőként kezdte el vizsgálni a hazai mikro-, kis- és középvállalkozások következő egy évre jellemző várakozásait. A 2004 óta folyamatosan készített negyedéves K&H kkv bizalmi index összeállítása 500 magyarországi székhelyű, 2 milliárd forint éves árbevétel alatti társaság üzleti döntéshozóinak megkérdezésével történik. A kutatásában a vállalkozások gazdasági helyzetét leginkább befolyásoló 10 gazdasági tényezőt és annak várt változásait vizsgálják. (Ezek: a vevői kapcsolatok, a szállítói kapcsolatok, a munkaerő, a vállalat pénzügyei, a bankok, a gazdaságpolitika, a közterhek, az EU, a versenyhelyzet, és a vállalati hitelkamatok.) A K&H kkv bizalmi index a 10 részindex súlyozott átlaga, annak megfelelően, hogy az egyes tényezőket mennyire fontosnak ítélik a vállalkozások.
A hazai mikro-, kis- és középvállalkozások egy éves várakozásait jelző K&H kkv bizalmi index értéke ezúttal 3 pontot emelkedett, így jelenleg 2 ponton áll. „Az utóbbi három évben kisebb-nagyobb visszaesésekkel ugyan, de fokozatosan javulnak a cégek várakozásai. A mostani, enyhe emelkedés annak köszönhető, hogy erősödött a cégek munkaerő-felvételi szándéka, és a közterhekben is pozitív változásra számítanak, míg a pénzügyekben felemás eredményt, növekvő árbevételt, de alacsonyabb profitot várnak a következő egy év során” – mondta el Kovács Viktor Zoltán, a K&H kkv marketing főosztály vezetője.
A középvállalkozások várakozásai javultak leginkább – 4,5 pontról 25 pontra –, ezzel ők a legoptimistábbak jelenleg. A kisvállalkozások bizalma ennél jóval szerényebb mértékben, 2 pontról 4 pontra javult, miközben a mikrovállalkozások hangulata a negatív sávban tartózkodik, bár az ő esetükben is javulás tapasztalható, hiszen az -6 pontról -3 pontra emelkedett.
Az ágazatok közül – szokás szerint – az agrárcégek hangulata a legjobb (17 pont), őket az ipari és a kereskedelmi vállalkozások követik (6 és 2 pont), miközben a szolgáltató szektor jelenleg semleges állásponton van (0 pont).
Az index javulásának egyik fontos oka, hogy erősödött a foglalkoztatási szándék. Megduplázódott a több mint 4 fős létszámbővítésben gondolkodók aránya (9%), összességében pedig a cégek több mint harmada (36%) tervez új munkaerőt felvenni. Enyhén javultak a közterhekre vonatkozó várakozások is. „A vállalkozások egyharmada az előző negyedévhez hasonlóan változatlan mértékű adókkal és járulékokkal számol, ugyanakkor a félévi 41%-ról 36%-ra esett vissza a magasabb, ezzel párhuzamosan pedig 21%-ról 25%-ra nőtt az alacsonyabb közterhekben bízók aránya” – részletezte az eredményeket Kovács Viktor Zoltán.