Olcsóbbak lehetnek az élelmiszerek

Hírek
Jövőre folytatódik az élelmiszerek 2014-ben kezdődött áfa-csökkentése: a fogyasztási hal áfája 27-ről 5 százalékra változik, ehhez már csak a jövő évi költségvetés tervezetének országgyűlési elfogadása kell. Erről Czerván György, a Földművelésügyi Minisztérium (FM) agrárgazdaságért felelős államtitkára beszélt budapesti sajtótájékoztatóján. Mint kiderült, az áfa csökkentése többek között az emberi fogyasztásra alkalmas élőhalra, halfilére és más halhúsra vonatkozik, továbbá az ikrára, haltejre, halmájra és egyéb belsőségekre is, frissen hűtve, vagy fagyasztva.

Az áfa-csökkentés a legfontosabb halkategóriákra érvényes, de vannak kivételek, az élelmiszerek áfa-csökkentésében a költségvetés lehetőségeinek, teherbíró-képességének függvényében lehet haladni. Czerván György arról is beszélt, hogy a költségvetési lehetőségek figyelembe vételével további alapvető termékek áfája mérséklődhet. A kormány és a szaktárca ugyanis továbbra is elkötelezett az alapvető élelmiszerek áfájának csökkentése mellett. Ha rajta múlna a következő áfa-csökkentés, akkor az az UHT és ESL tejre vonatkozna – jegyezte meg az államtitkár, aki arra nem tért ki, hogy a következő általános adómérséklés, mely termékre vagy termékekre vonatkozhat.

A Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) azt szorgalmazza, hogy az alapvető élelmiszerek esetében a mostani 27-ről 5 százalékra csökkenjen a forgalmi adó mértéke. Az áfa fokozatos, évről évre betervezett csökkentését azonban a gazdaság teljesítőképességéhez kötnék. „Azt szeretnénk, ha egy megállapodás keretében megterveznénk, hogy mikor, mely termékek forgalmi adója csökkenhet, ha a szintén előre lefektetett gazdasági mutatók teljesülnek” – fogalmazott a NAK elnöke. Győrffy Balázs a Magyar Időknek beszélt arról, hogy erről hamarosan a gazdasági tárcával is egyeztetnek. Az eddigi tapasztalatok szerint ugyanis a csökkentett forgalmi adónak nem volt nagy hatása a költségvetésre, a piacot viszont alaposan kitisztította. Ennek és a megnövekedett keresletnek köszönhetően annyi többletbevétel keletkezett, ami nagyrészt ellensúlyozni tudta az áfa csökkentése miatti kiesést a költségvetésben. 

A más szakértők szerint is piaci tisztulást és a növekvő fogyasztást eredményező adócsökkentések első állomása az élő- és félsertések áfájának 2014-es mérséklése volt. Ez pozitív hatással járt, érezhetően tisztult a piac, nőtt az élősertés felvásárlása, élénkült a tenyészállatok forgalma, emelkedett a sertéstartók száma , csak éppen a hízóké nemigen. Azonban már keresleti piac van és a jelenlegi árakon már megérni sertést hizlalni. Ami tehát késik, nem múlik.

A kormány a tapasztalatok alapján mindenesetre úgy döntött, hogy folytatja az áfa-csökkentést, így tavalyelőtt év elejétől 5 százalékra csökkent a szarvasmarha és a juh köztes termékeinek áfája. A múlt év elejétől 27 százalékról 5 százalékra csökkent a sertés tőkehús általános forgalmi adója is, amelynek eredményeként az áfa-csökkentés már a teljes sertés termékpályát lefedi. Legutóbb, ez év elejétől a friss tej, a baromfihús és a tojás áfája mérséklődött 5 százalékra.

Ezek is érdekelhetnek

További híreink