Okostelefon jár az oltásért

Hírek figyelo.hu
Kedvezményes előfizetéshez és ingyenes készülékhez juthatnak április elsejétől azok a hatvan éven felüli állampolgárok, akik beoltatják magukat – jelentette be Volodimir Zelenszkij ukrán államfő a múlt héten, a Diia Summit elnevezésű fórumon, amelyen a két évvel ezelőtt elindított s egyre népszerűbb e-ügyintézési platform és mobilalkalmazás, a Gyija eddigi eredményeit mutatták be.

Állam az okostelefonban szlogennel indult két éve a Gyija platform, amely jelenleg több mint 14 millió felhasználó Covid-igazolását, járművezetői engedélyét, személyi igazolványát, útlevelét, egyéb okmányait tárolja, de rajta keresztül bejegyeztethetők és felszámolhatók a kisvállalkozások, befizethetők az adók, regisztrálható a bejelentett lakcím stb. A portálon jelenleg több mint hetven, az okostelefonos alkalmazással pedig egyelőre kilenc szolgáltatás, tizenöt digitális okmány érhető el.

A múlt év végén az e-támogatási programot is elindították. Ezen keresztül

minden beoltott ukrán állampolgár ezer hrivnyát (11 ezer forintot) kaphat egy virtuális bankkártyára,

amellyel meghatározott szolgáltatásokat vehet igénybe, de gyógyszert vagy akár könyveket is vásárolhat, s utazásra is felhasználhatja. A kormány a napokban döntött az igénybe vehető szolgáltatások bővítéséről, így immár közüzemi számlák kifizetésére és újság-előfizetésre is elkölthető a népnyelvben Zelenszkij-ezresnek nevezett támogatás.

Ukrajnában eddig közel 15 millió fő, vagyis a teljes lakosság 34 százaléka kapta meg a vakcina két adagját, ami jelentősen elmarad az 54 százalékos világátlagtól. Az oltakozási kedv növelése érdekében most újabb 500 hrivnyára (5500 forint) számíthatnak azok, akik felveszik a harmadik, emlékeztető adagot. Eddig valamivel több mint félmillióan éltek a lehetőséggel.

Szuperkütyü az időseknek

Egzakt adatok nem állnak rendelkezésre, de biztosra vehető, hogy éppen a hatvan felettiek használják ki a legkevésbé a digitalizálás előnyeit, beleértve az oltottaknak járó ezer plusz ötszáz hrivnyás támogatás igénylését. Az idősebb korosztály számára – persze vannak kivételek – mind az internet, mind pedig az okostelefon használata idegen. Az ingyenes készülékek szétosztásának a bejelentésekor Zelenszkij arra emlékeztetett, hogy két éve digitális felzárkóztatási tanfolyamokat indítottak az idősebbeknek, így megtanulható az okostelefon használata.

Északkeleti szomszédunkban utoljára 2001-ben tartottak népszámlálást, így csak megbecsülni lehet a hatvanévesnél idősebbek számát, de mintegy 8,8 millióan lehetnek. Közülük egyelőre csak 3,4 millió fő vette fel az oltás két dózisát. Elvileg ennyien lennének jogosultak ingyenes telefonra, ám az Ekonomicsna Pravda gazdaságpolitikai hírportál úgy tudja, hogy létezik még egy, egyelőre nem nyilvános kritérium is, amely miatt jelentősen zsugorodhat a tényleges felhasználók száma.

Honnan a pénz?

Az elvárások nagyok: az okosmobilnak jó felbontású előlapi kamerával (az arcfelismerés miatt szükséges), NFC-modullal (az érintésmentes fizetéshez) és 5G-s nagy sebességű modemmel ellátottnak kell lennie. A készülékeket darabonként 100 dollárért kívánja beszerezni a kormány. Szakértők szerint a megrendelés volumene miatt a vételár nem irreális, de a hatalmas kiadást így sem bírná el az államkassza.

Könnyen kiszámítható, hogy az idén legalább 25 milliárd hrivnya (csaknem 278 milliárd forint) kellene az ambiciózus célok eléréséhez, miközben a digitális fejlesztési tárca ez évi teljes büdzséje mindössze 4,3 milliárd hrivnya, vagyis a szükséges összeg 17 százaléka.

Persze akár külön finanszírozást is kaphat az Okostelefont az időseknek program, „csupán” az a kérdés, miből. Az idei költségvetés hiánya eléri a 188,8 milliárd hrivnyát (több mint 2090 milliárd forint), ami a GDP 3,5 százaléka. A gazdaság látványos fellendülésében pedig nem lehet bízni a fegyverek árnyékában.

A cikket a Figyelő legfrissebb számában olvashatja!

További híreink