Oda a magabiztosság a Momentum részéről

Hírek
Mint megírtuk, Szél Bernadett, az LMP társelnöke levélben kereste meg Fekete-Győr Andrást, a Momentum elnökét, hogy pártjaik hivatalos delegációi kezdjenek el egyeztetni az együttműködésről. A Momentum vezetője pedig közleményben reagált erre. 

A baloldali összefogás-vita már régóta zajlik és még messze nincs vége, pedig lassan már itt a célegyenes, a hivatalos kampányidőszak. Annak ellenére, hogy 2014 megmutatta, nincs esélye az összefogásnak, még mindig ez a legjobb ötlet ellenzéki oldalon. A mikéntje a kérdés továbbra is. Ezért meglepő, hogy az LMP, amely az elmúlt hónapokban főként azt kommunikálta, hogy az Új Kezdeten kívül senkivel sem szövetkeznek, mégis más utat keres. Ez az út pedig most a Momentum lenne. A hazai olimpiát megfúró párt küldöttgyűlési határozata ugyanakkor kimondja, hogy önállóan indulnak a választáson.

Oda a magabiztosság? – ötlött fel bennem a kérdés Fekete-Győr közleményének olvasása közben. Annak ellenére, hogy pártja azt kommunikálta, hogy senkivel sem szövetkezik. Azonban az LMP kezdeményezésére gyakorlatilag egy igent adott válaszul a Momentum elnöke. Közleményében azt írja, hogy “a Momentum nyitott a pártok közti párbeszédre, de elsősorban a választókra kívánunk koncentrálni”. Leszögezte: “Szívesen találkozom Szél Bernadett-tel, hogy erről beszéljünk’.

Úgy tűnik, elsorvadt mind az LMP, mind a Momentum hite, hogy önállóan is bejutnak a parlamentbe. A mérvadó közvélemény-kutatók adatai alapján januárban előbbi támogatottsága 3-7 százalék közé tehető, míg a Momentumé 1-3 százalék. Előbbi részéről tehát megkérdőjeleződik, hogy meglesz-e az a bizonyos 5 százalék, míg utóbbi részéről csupán csalfa délibáb a parlamenti küszöb “átlépése”. Nagy játszma lesz hát ez mindenképp, tisztán látszik mindkettőjük célja. Az LMP így próbálja megszólítani a Momentum fiatal szavazóbázisát, hogy biztosítsa a szükséges szavazatszámot. Fekete-Győrék pedig Szél Bernadettéket akarják arra használni, hogy legrosszabb esetben is legalább a következő négy évre biztosítsák anyagi hátterüket. Mondjuk, ez egy baráti társaságnak elég tisztes összeg lenne. 

Máris más perspektívából láthatjuk, miért is változtatja meg véleményét Fekete-Győr András. Közleményében kifejti, hogy “a Momentum nem 106 jelöltről, hanem több millió bizonytalan szavazóról szól, akik olyan politikai képviseletre várnak, amely nem a fejük feletti egyezkedést tekinti a politika értelmének”. A “több milliónyi bizonytalan szavazó” pont azt látja, hogy a Momentum is beáll a szövetkezők sorába.

Arról is szó esik, hogy mikor lenne itt az ideje az egyeztetésnek. Nálam ez betette a kaput, hiszen már most úgy néz ki, saját magukat lövik lábon vele. Fekete-Győr ugyanis egyetért Szél Bernadettel abban, hogy egyezkedni csak márciusban kell. Ez pedig nem más, mint ámítás. Kétlem, hogy bármelyik párt politikailag annyira analfabéta lenne, hogy az egyéni képviselők ajánlásgyűjtése után egyezkednének. Az pedig márciusra már megtörténik. Tehát mindenképp korábban kell elkezdeni egyeztetni, ha valóban létre akarnak hozni valamiféle együttműködést. Az LMP és a Momentum is vizet prédikálnak, de bort isznak mindketten.

Borítófotó: Fekete-Győr András (fotó: Figeczki Péter) és Szél Bernadett (fotó: Facebook)

Ezek is érdekelhetnek

További híreink