Obama arcátlan képmutatása: Trumpot oktatná ki sajtószabadságból

Hírek
David Harsanyi, a The Federalist, amerikai portál publicistája vitriolos véleménycikkében tette helyre az Egyesült Államok volt elnökét.  

Az írás apropója az volt, hogy Obama nemrég beszédet tartott az Illinois Egyetemen, ahol azt kérdezte a közönségtől: mennyire lehet nehéz kimondani, hogy a nácik rossz emberek. A volt elnök ezzel a Charlottesville-i zavargásokra utalt, mely során jobboldali és baloldali szélsőségesek csaptak össze több ízben. Trump akkor a demokraták szerint nem ítélte el elég határozottan az összecsapásokban részt vevő nácikat, mivel csak annyit mondott, hogy az erőszak rossz. Igazi liberális tempó ezen nyavalyogni, Magyarországon sem ismeretlen ez a nyünnyögő kórus…

Harsanyi fel is hívta a figyelmet: kimondani, hogy a nácik rossz emberek legalább annyira nehéz, mintha a szélsőséges iszlamistákról mondanánk ugyanezt. Mert az meg a képmutatásban megőszült Obamának nem sikerült soha. És még kevésbé bonyolult nem küldeni doollármilliárdokat holokauszt tagadó rezsimeknek, amelyeknek minden vágya, hogy zsidó vért ontsanak – tette hozzá Harsanyi a demokraták Irán-alkujára célozva.

De minden idők egyik legjellegtelenebb elnökének nem ez volt az egyetlen megjegyzése, amitől a tisztességes embernek a pofája leszakad. Obama azt is mondta, hogy bár sokszor kritizálta a jobboldali Fox News csatornát, de soha nem hallotta tőle senki, hogy el akarja őket hallgattatni, vagy hogy a nép ellenségének nevezi őket. Természetesen ez is Trumpnak szólt, mivel ő kimondta, hogy a demokraták által dróton rángatott mainstream média ellenség.

De térjünk vissza Obama állítására, amivel azt akarta bebizonyítani, milyen nagyvonalú volt elnöksége idején. Csak hát ott van az a bizonyos dolog a palacsintában, ami nagyon nem odavaló, és Harsanyi fel is hívja a figyelmet erre az anomáliára. A publicista szépen felsorolja, miként korlátozták a szólásszabadságot a ballibek Obama elnök “nagyvonalú” hozzájárulásával.

Például azt, hogy Obama bizony jóval többet tett annál, hogy a Fox News-t kritizálta. Az Obama-adminisztráció ugyanis egészen konkrétan kémkedett a Fox News és az AP-hírügynökség munkatársai után.

Ahogy Harsanyi megjegyzi: Trump egyetlen akciója sem érte el Obama szintjét a szólásszabadság korlátozásában, így a képmutató exelnöktől elég arcátlan dolog volt, hogy ő a szabad sajtó őrének szerepében tetszelgett.

Borítófotó: (MTI/EPA/Shawn Thew)

Ezek is érdekelhetnek

További anyagaink