A kormány törvényben garantálta, hogy megőrzi a nyugdíjak vásárlóértékét, ezért az emelkedő infláció miatt újabb korrekciót kaphatnak az érintettek – hívta fel a figyelmet a köztelevízióban Pásztor Szabolcs, az Oeconomus Gazdaságkutató Alapítvány vezető kutatója. A szakértő arról beszélt, hogy a magyar gazdaság rugalmas tudott maradni a rossz világgazdasági környezetben is, ennek köszönhető a magas, 6,5 százalékos második negyedéves GDP-növekedés is.
Kifejtette, a magyar jogszabályok úgy rendelkeznek, ha a GDP növekedési üteme 3,5 százaléknál magasabb, akkor a többlet után a nyugdíjasok kiegészítést kapnak. Megjegyezte azt is, hogy a nyugdíjak esetében a kormányzat inflációkövetést is végez, a jelenlegi világgazdasági helyzet miatt tehát megérett az idő, hogy a nyugdíjasok kompenzációt kapjanak.
A Központi Statisztikai Hivatal (KSH), valamint a kormányzat azt veszi figyelembe, hogy mekkora az adott időszak inflációja. Például januárban 5 százalékos kiegészítést kaptak a nyugdíjasok, majd nyáron 3,9 százalékot – magyarázta.