Nyugdíjas szövetkezetek: a nyugdíjasok munkavállalását könnyítené meg a Fidesz-KDNP

Hírek
A diákszövetkezetek mintájára hozna létre nyugdíjas szövetkezeteket a Fidesz azért, hogy megkönnyítsék a nyugdíj mellett dolgozni akaró emberek munkavállalását. A magyar szövetkezeti jog a nyugdíjas közérdekű szövetkezeti rendszerrel egészülhet ki.

Kósa Lajos (Fidesz) és Harrach Péter (KDNP) a két kormánypárt frakcióvezetője jegyzi a parlamentnek tegnap benyújtott, az „egyes törvényeknek a közérdekű nyugdíjas szövetkezetek létrehozásával összefüggő módosításáról” szóló törvényjavaslatot.

A jogszabálytervezet indoklása szerint “a foglalkoztatás körében a munkanélküliség nagy léptéke ellenére munkaerőhiány tapasztalható, ez munkaerő piaci kiegyensúlyozatlanságot eredményez, amit meg kell kísérelni enyhíteni. A tapasztalat és szaktudás hiányzik. A munkanélküliség, a munkaerő piaci kiegyensúlyozatlanság, de az elszigetelődés, és általában véve a közösségtől való elszakadás erőteljesebben mutatkozik olyan társadalmi csoportoknál, akiknek visszasegítése, illetve reaktivizálása a munkaerő piacra erős korlátokba ütközik, így például az időseknél.”

Ezért a Fidesz-KDNP-s javaslat szerint különös figyelmet kell fordítani, a rugalmas, a nyugdíjasok által elérhető és teljesíthető, megfelelő életminőséget és életszínvonalat biztosítani képes lehetőségeket felkínálására.

A törvényjavaslat célja, hogy a szövetkezeti forma egyedi, nagy hagyományokra épülő, komplex eredményeket felmutató előnyeit számba véve, a magyar szövetkezeti jog a nyugdíjas közérdekű szövetkezeti rendszerrel egészüljön ki.

A beadvány az aktív, még dolgozni kívánó, idősebb korosztály számára is foglalkoztatási esélyt, lehetőséget kíván teremteni. A közérdekű nyugdíjas szövetkezet tehát a munkaerőpiacon még aktív időskorúak számára újbóli munkát, foglalkoztatást, munkaerő piaci reaktivizálást képes biztosítani, tisztességes jövedelem mellett, járulékkedvezményekkel. A nyugdíjas szövetkezetnek célja az is, hogy az időskorú tagoknál felhalmozódott tudás, szakmai tapasztalat, élettapasztalat átadásra kerüljön, illetve kerülhessen a fiatalabb korosztály számára (mester-inas kapcsolat), illetőleg az is, hogy a nyugdíjas korosztály közösségi kapcsolatait fenntartsa, annak formálisan is keretet teremtsen.

A jogszabálytervezet több, jelenleg hatályban lévő törvényt is módosítana.

Kósa Lajos a Fidesz keddi frakcióinfóján elmondta, a  nyugdíjas szövetkezetek a gyakorlatban úgy néznének ki, ha több nyugdíjas alapít egy nyugdíjas szövetkezetet, amellyel szerződést kötnek, majd ez a szövetkezet tud különböző munkákat elvállalni, elvégezni. A nyugdíjasok munkavállalása után így majd nem kell társadalombiztosítást, nyugdíjjárulékot, egészségügyi hozzájárulást fizetni, hiszen a nyugdíjasok már eleve biztosítottak. A nyugdíjukat változatlanul megkapják, pusztán csak az ott végzett munka alapján kell befizetni a tizenöt százalékos személyi jövedelemadót. Arra is kitért, a nyugdíjas szövetkezetek formája hasonlítani fog a diákszövetkezetekhez. Szerinte az előzetes felmérések alapján legalább félmillió nyugdíjas szeretne élni a lehetőséggel, és a munkaadók is kifejezetten örültek annak, hogy bizonyos területeken kedvezményesen tudnak alkalmazni nyugdíjasokat szövetkezeti formában. A kormány maximálisan támogatja a törvénytervezetet, a Fidesz-KDNP-ben pedig arra számítanak, hogy egy éven belül félmillió nyugdíjas valamilyen formában be tud majd kapcsolódni a kedvezményes és rugalmas foglalkoztatási formába.

Ezek is érdekelhetnek

További híreink