Ma már ott tartunk, hogy pisztolyt, hangszert, csokoládét, sőt házat is lehet nyomtatni. Az utóbbi nem félreírás: a kínai WinSun egy olyan gépet alkotott, amely, ha kiviszik a helyszínre, egy kisebb várost is fel tud húzni! A tesztek során 24 óra alatt 10 épületet gyártott le. A 6 méter magas és 10 méter széles lakóhelyek darabja így kevesebb mint ötezer dollárba került. Ha ezt nagyszabásúnak érzi, akkor kapaszkodjon meg: az Európai Űrügynökség és Oroszország egy olyan gépen dolgozik, amely a remények szerint a holdkolónia kiépítésében segédkezik a jövőben. A 2029-re datált ambiciózus projektben egy 3D printer alakíthatja ki az épületeket.
Mindezek fényében aligha meglepő, hogy sokan a térbeli nyomtatás kapcsán új ipari forradalomról beszélnek. Optimista jóslatokból ez az iparág egyébként sem szenved hiányt. Jonathan Jaglom, a MakerBot ügyvezetője szerint olyan átalakulás előtt állunk, mint a 80-as években, a személyi számítógépek elterjedése előtt: hamarosan eljön az az idő, amikor minden lakásban lesz egy 3D nyomtató.
Mindez jól hangzik, ám az elmúlt egy év jelentései forradalom helyett inkább megtorpanásról árulkodnak. Egy idei felmérés szerint a piac 17,4 százalékkal bővült tavaly, ami nem kevés, de egy évvel korábban ez a mutató még 26 százalékon állt.
Ahhoz, hogy tisztán lássunk, először is külön kell választani a céges és az otthoni felhasználást. Az utóbbi piacán behúzták a kéziféket: a Gartner elemzői szerint a technológia széleskörű elterjedésére még lehet hogy 8-9 évet kell várni. A bajok egyik gyökere, hogy a vásárlók nagy része csalódott. Nem voltak felkészülve rá, hogy a gépek kezeléséhez hozzáértés és türelem kell, a Deloitte felmérése szerint sokan néhány elrontott nyomtatás után egyszerűen feladták.
Az is gond, hogy ellentétben a tévék vagy a telefonok piacával, még nem igazán vannak olyan bejáratott nevek, amelyekkel nem lehet mellényúlni. Azaz könnyű csapnivaló 3D nyomtatókat gyártó és forgalmazó startupokba futni, amelyek gyengén összerakott gépeket kínálnak az online térben. Az amatőr üzleti hozzáállásra jó példa a Solidoodle esete: a 2011-ben alakult brooklyni cég pár év alatt több tízezer megrendelést kapott. Amikor futott a szekér, kiszervezték a gyártást Kínába, hogy le tudják nyomni az áraikat. Ám nem néztek utána, hogy a távol-keleti partner tud-e megfelelő minőségben gyártani. Ez olyan ballépés volt, hogy a problémák pillanatok alatt maguk alá temették a céget: tavaly márciusban le is húzták a rolót.
Jól jellemzi az állapotokat, hogy több száz olyan 3D printer van a piacon, amelyik képes egy tenyérnyi Yoda-bábut nyomtatni, de olyan például alig, amivel egy hosszú távon is használható, szép és praktikus kávéscsészét lehetne készíteni.
Az éremnek azonban van egy másik oldala is. Az olcsóbb masinákat még mindig egyre több olyan vállalat veszi, amelynél fontos szerepe van a designnak, vagy létszükséglet, hogy gyorsan prototípusokat tudjanak gyártani. Szó sincs tehát haldoklásról: hiába bizonyult az otthoni felhasználás ideiglenes zsákutcának, a térbeli nyomtatás előretörése még mindig tart. Ezt a trendet erősítik a cégek mellett az oktatási intézmények is.
A gépekre az orvostudományban is fényes jövő várhat: a nyomtatott protézisek piaca például dinamikusan növekszik. Mivel egymást érik az új felfedezések, szinte bizton lehet állítani: pár év (rosszabb esetben évtized) és már emberi szerveket is elő lehet majd állítani ilyen módon (itt speciális gépekről van szó, amik sejteket használnak „tintának”).
