Nyomós nemzetbiztonsági oka van, hogy Szél Bernadett kikerült a nemzetbiztonsági bizottság üléseiről

Hírek
A kormánypártok nem akarják, hogy Szél Bernadett részt vegyen az Országgyűlés nemzetbiztonsági bizottságának ülésén akkor, amikor a Soros-terv a téma – erősítette meg Németh Szilárd. A Fidesz indoklása szerint Szél Bernadett és az LMP Soros György, valamint a bevándorlás szolgálatában áll, így kockázatos lenne a párt társelnökének jelenlétében tárgyalni a témáról – közölte szerdán az M1 Aktuális. Továbbá, az LMP társelnöke, 

Mint ismert, a héten Németh Szilárd kifejtette, miért nem akarja, illetve akarják a kormánypártok, hogy Szél Bernadett részt vegyen a nemzetbiztonsági bizottság ülésein. A Fidesz közleményében azt írta: kockázatosnak tartják a Soros-tervről szóló napirendi pont megvitatását, amíg Szél Bernadett a bizottság tagja. A kormánypárt szerint ezt az ellentmondást az LMP úgy tudja feloldani, ha más tagot jelöl a nemzetbiztonsági bizottságba. A nemzetbiztonsági kockázat pedig onnan ered, hogy Szél Bernadettnek gyanús kötődései vannak migránspárti, illetve Soros Györgyhöz köthető szervezetekkel.

Szél Bernadett ugyanis a migrációs válság közepén egy külsős szakértő-munkatársat jelölt a nemzetbiztonsági bizottságba, akinek az átvilágítása során problémák merültek: a Szél által jelölt szakértő 1986-ban Kabulban, azaz Afganisztánban született fiatal, aki korábban a MigSzol alkalmazottja, az egyik leginkább bevándorláspárti Soros-szervezet munkatársa volt. Azé a MigSzolé, amely felkarolták Ahmed H. ügyét is.

A hirado.hu megkereste Szél Bernadettet is a fentiekkel kapcsolatban. Az LMP sajtóosztálya azt közölte: „Szél Bernadett érvényes átvilágítással és mandátummal rendelkező országgyűlési képviselő, a Nemzetbiztonsági bizottság tagja, ezért eltántoríthatatlanul ott lesz a Nemzetbiztonsági bizottság ülésén”.

Hadházy Ákos Simicska Ádámon keresztük közelít a Jobbikhoz.

Az Origo információi szerint Simicska Ádám – Simicska Lajos jobbikos oligarcha legidősebb fia – rendszeresen összejár Hadházy Ákossal, az LMP társelnökével. Forrásaik szerint a Simicska-Hadházy tárgyalások arról szólnak, hogyan működhetne együtt a Jobbik az LMP-vel. Mint ismert, Vona Gábor Jobbik-elnök még tavaly novemberben állt elő azzal az ötletével, hogy pártja adott esetben koalíciót kötne a zöldekkel. Ebben kifejezetten megengedően fogalmazott, szerinte "a koalíciós tárgyalásokról választás után érdemes beszélni, az LMP viszont a gyökeres változásban érdekelt". Mindehhez pedig sokat sejtetően hozzátette, hogya kongresszusi határozatuk csak azt írja elő, hogy az LMP olyan koalícióban nem vehet részt, amelyben egy korábbi miniszterelnök is szerepet vállal. Vona Gáborra ez a kikötés ugyebár igaz.

Simicska Ádám nem külső szereplője az apja és a Jobbik machinációinak, hanem tevékeny részese ezeknek. Tavaly novemberig társ-ügyvezetője volt a Magyar Nemzetet kiadó Nemzet Lap- és Könyvkiadó Kft.-nek, alakítója volt annak a folyamatnak, amely alárendelte a Jobbik érdekeinek a napilapot. Sok sikerben nem volt része, az újság olvasottsága 14 ezer példányszám alá zuhant. Ugyanakkor olyan hírek is felröppentek, hogy Simicska Ádám cserébe a Jobbik országos listáján kaphat befutó helyet.

Hadházy és Simicskáék partnerségének ugyanakkor – ha lehet így fogalmazni – van hagyománya az LMP-n belül. Elég csak Szél Bernadett szoros viszonyára gondolni Soros Györgyszervezeteivel. Összefoglalva tehát elmondható, hogy az LMP két társelnöke külön-külön, de éppen azokkal az erőkkel ápol szövetséget, amelyek a magyar kormány és a kormánypártok legnagyobb ellenfelei – állapítja meg az Origo.

Ezek is érdekelhetnek

További híreink